Sose felejtem el azt a Micimackó rajzfilm epizódot, amiben Nyuszi több száz rokonát várta vendégségbe. Ennek megfelelően részletes programtervet dolgozott ki, és az előkészületekről is egy terjedelmes listát hozott össze. Csekély értelmű barátai, akiket szintén bevont a szervezésbe, kissé megilletődötten viszonyultak a precízen átgondolt tervezethez. Tigris például eképpen fakadt ki: "Tennivalók listája?! Én egyszerűen csak ajtót nyitok és remélem a legjobbakat!"

Ugye mindenkinek van egy ilyen Tigris-típusú barátja? Mint nekem például Robi. Ő sosem írja teli a naptárát (már ha van egyáltalán neki), nem ül órák hosszat a térképek előtt, és a lázas készülődés fogalma is ismeretlen számára. Ő tényleg csak ajtót nyit, azaz hagyja, hogy megtörténjenek vele a dolgok. Értsd: ha hívják, akkor megy bármilyen túrára, és szívesen vesz részt rajta.

Én Nyuszi karakterével valahogy mindig is jobban tudtam azonosulni. Igaz, mániákusságom az utóbbi években pozitív értelemben enyhült, de tény, hogy szeretem előre megtervezni a dolgokat, és nem egyszer húztam már fel magam rajta, ha valami nem a forgatókönyv szerint alakult. Jó pár ezer kilométerrel a hátam mögött jöttem rá, hogy a B-terv sokszor lehet jobb, mint az A, és hogy a spontaneitás is flow-élényhez tudja juttatni a kerékpárost. Ma már inkább csak a tanulságok leszűrésének érdekében vetek számot az óév elmaradt kalandjairól, hogy annak fényében ötletelhessek az újév programjain. És persze remélem a legjobbakat!

2017-es naptáram első bringás bejegyzése egy húsvéti nagyváradi kiruccanás lett volna. Ez végül az időjárásnak köszönhetően elmaradt, viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy ekkor már bőven 1000 kilométer fölött volt az éves teljesítményem, amivel előzetesen egyáltalán nem számoltam. Az idő előrehaladtával további kellemes meglepetésekben volt részem. A Balaton-környéki és a vajdasági nyaralások például szinte papírforma szerint alakultak, igaz Horvátországba végül nem jutottunk el. Helyette sok-sok egy-két napos nagytúrával gazdagodott a biciklis naplóm. Még december végére is jutott egy 100-as etap, így jött össze 6190 km 2017 végére. Nem győzöm kiemelni, hogy ezzel messze túlszárnyalta az előzetes elvárásaimat.

Az idei tervezgetéseimet jelentősen megkönnyítette, hogy bőven maradt programterv tavalyról. Kezdjük mindjárt Nagyváraddal. A hitelesség kedvéért el kell árulnom, hogy a Pece-parti Párizs már hosszú évek óta szerepel a kívánságlistámon. Ugyanez volt a helyzet annak idején Szabadkával és környékével, melyet 2017-ben több ízben fel tudtam térképezni. Bár csak így lenne idén Nagyváraddal is!

Maradt még a tarsolyban egy-egy folyókövető túraterv is. Végre teljesen elkészült a Szeged-Baja kerékpárút, így a halászlé két fellegvára könnyűszerrel összeköthető drótszamáron. Bajáról szívesen tennék egy déli kitérőt, Mohács és a Duna-Dráva Nemzeti Park felé, de a fő cél Budapest elérése lenne a Duna mentén. Ha ez összejönne, akkor egyúttal azzal is elbüszkélkedhetnék, hogy a EuroVelo 6-os kerékpárút magyarországi szakaszait 100%-ban teljesítettem. Igaz, Szegedről még inkább adná magát egy Tisza-menti túra. Viszont ha ez valamiért mégsem valósulhatna meg, abban az esetben is tervezek egy kis Felső-Tisza-menti barangolást, különös tekintettel Tokajra és környékére.

Örömmel jelenthetem, hogy a tavaszi szünetre vonatkozó szervezkedések túl vannak az első stádiumon. Az úti cél a Zselic lenne, Áfonya biciklis mester jóvoltából. Már csak egy-két kérdőjel helyére kell pontot rakni ahhoz, hogy ezt a korábban látókörömön kívülre eső régiót felrajzolhassam a térképemre. A terveim szerint nyáron részt fogok venni életem első biciklis táborain is. A többesszám indokolt, mivel több eseményről van szó. Az egyikben jómagam lennék a főszervező, melynek keretein belül a viharsarok szépségeit gyűjtenénk össze a diákokkal. A másikban mindössze táborvezetőként, és nem mint ötletgazda tevékenykednék. Ennek a szervezésnek köszönhetően talán eljutok idén Palócföldre is.

Ami a kerékpározást illeti, rengeteg egy-két napos programcsomag van még polcon, amelyeket mondhatni babonából nem osztok meg. Ha megvalósulna valamelyik, arról úgyis be fogok számolni. Talán feltűnhet, hogy hiányzik a felsorolásból egy olyan igazi "nagy durranás", mint amilyen Budapestről induló Balaton-kerülésünk, vagy mint a Szeged-Bécs túránk volt. Ez nem véletlen, mivel az elmúlt szezonok egyik kifejezett tanulsága az volt, hogy éppen a túlszervezettség a legfőbb akadály a megvalósításban. Persze Évivel szóba kerültek már merészebb elképzelések (Adriai-tengerpart, horvát Baranya, szlovén-olasz határvidék, Erdély), de egyelőre nem éljük bele magunkat egyikbe se. Majd lesz, ami lesz!

Az viszont szent elhatározásom, hogy 2018-ban egy ici-picivel többet hagyom pihenni a kétkerekűmet, és jóval kevesebbet a túrabakancsot. Az előző év (főleg a vége) ráébresztett, hogy mennyi kincset rejt a gyalogos műfaj is, ráadásul az élvezeti értéke is meg tudja közelíteni a kerékpározásét, ezért idén szeretném ezeket a lehetőséget hatékonyabban kiaknázni. Hogy az egész biztosan önazonos legyen, extraként kitaláltam magamnak, hogy végigsétálom a Dél-Alföld felszámolt vasútvonalait, gyakorlatilag mintegy katasztrófaturistaként beszámolva a jelenlegi állapotokról, a megmaradt nyomok után kutatva. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ezek a posztok kifejezetten vonat-mániákusoknak fognak szólni, felhívnám a figyelmet a súlyos tévedésre. Annyit már most elárulhatok, hogy az első ilyen bejáráson túl vagyok, és még engem is meglepett, mennyi érdekesség állta utamat a sínpárok között közlekedve. Részletek hamarosan.

Ezek lennének az idei nagyszabású terveim. Hogy aztán mi fog belőlük megvalósulni, azt még nem tudom biztosan. De hogy visszakanyarodjak a Micimackó epizódoz: Nyuszi a végigstresszelt készülődés, és a mindettől függetlenül jól sikerült buli után saját kezűleg tépte szét a tennivalók listáját. "Ugyan kinek kell terv egy mulatság megszervezéséhez?! Hiszen a mulatságnak a mulatság a lényege." Ez legyen a 2018-as túraév vezérgondolata!