Budapest és Szeged között többféle összeköttetés létezik. Ami a tömegközlekedést illeti, talán busszal a legkörülményesebb, de nem lehetetlen. A vonatok sűrűbben (óránként) járnak, és gyakorlatilag gyorsabban megteszik a távot, mint a velük párhuzamosan közlekedő autósok. Ez nagyjából igaz akkor is, ha nem 5-ös jelzésű főúton döcögünk végig, hanem a nyílegyenes autópályán.
Idén volt nyolc éve, hogy egyetemi tanulmányaim miatt a fővárosból a csongrádi megyeközpontba helyeztem át a székhelyemet. Az elmúlt időszakban gyakorlatilag a fent felsorolt lehetőségek mindegyikét kipróbáltam már, viszont kerékpárral még sosem közlekedtem a két otthonom között. Olyan már elfordult többször is, hogy a féltávig bicikliztem, (nagyjából Kecskemétig), ahol vagy aludtam egyet, vagy vonatra tettem a kétkerekűmet. Pedig csóró egyetemistaként rendszeresen eljátszadoztam a gondolattal, mennyivel olcsóbb lenne egy-egy utazás, ha legalább az egyik irányba végig tekernék, de ez valamiért sokáig ötlet szintjén maradt. Egészen mostanáig.
Úgy gondolom, hogy az eddigi beszámolóimból kirajzolódik, hogy a túráim elsődleges célja az élményszerzés. A sportbéli teljesítmény sokadlagos, mondhatni járulékos tényező. Tapasztalataim szerint egyedül napi 100-120, felnőtt társaságban 70-80, gyerekekkel napi 40-50 km-t lehet kényelmesen elbolyongani úgy, hogy ne kelljen állandóan az órát nézegetni, ha meg szeretnék állni valami érdekességnél, látványosságnál (a számokat persze a domborzati és időjárási körülmények jelentősen befolyásolhatják). 2018 novemberében azonban úgy éreztem, hogy szükségem van valami kihívásra. Nem szeretnék pszichológiai eszmefuttatásokba bocsátkozni, egyszerűen csak tény, hogy bizonyítani akartam, elsősorban magamnak, hogy képes vagyok valamilyen valószínűtlen dolgot véghezvinni. Ennek az érzésnek, no meg a hivatalos ügyeimnek köszönhetem, hogy előkotorhattam egy régi tételt a bakancslistámról.
Tehát ez most nem a turizmusról vagy a kikapcsolódásról szólt. Sokkal inkább a határaink feszegetéséről, önmagunk legyőzéséről. A cél egy 190 és 195 km közötti táv leküzdése volt, ami egyben egyéni rekordnak ígérkezett az addigi 180 helyett. Arról nem is beszélve, hogy - november végéről lévén szó - az időjárás sem tekinthető a legideálisabbnak. A kitűzött napra 5-6 fokos maximális hőmérsékletet és sok csapadékot ígértek, de ez sem tántoríthatott el. Sőt, Áfonya is kapva-kapott a kihíváson, a folytatásban pedig egyikünk sem merte lemondani az egyes közelálló ismerőseink által esztelennek gondolt programot.
Magát a túrát nem dokumentálnám itt írásban, ezért szerkesztettem meg a videót. A tanulságot viszont megismételném itt is. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, szinte biztos vagyok benne, hogy egyedül nem csináltam volna végig. Az 5 órai kelés, a nyirkos időjárás, a monoton táj és a folyamatos tekerés annyira felemésztette mind a fizikai, mind a mentális energiáimat, hogy legkésőbb Szatymaznál vonatot fogtam volna. Tudom, ezzel az utolsó 20 km-t spóroltam volna csak meg, de 170 km után már úgy éreztem, hogy az is számít. Utólag (is) nagyon boldog vagyok, hogy Áfonya velem tartott, mert a társasága megszínesítette a sivár országutakat, kitartása pedig élő példaként lebegett (vagy inkább gurult) a szemem előtt. Ha ő végig csinálja, akkor én is! Ez volt a vezérgondolat minden egyes holtpontnál, és működött.
Igaz, hogy másnap nagyon nem esett jól 5 tesi órát és 3 edzést levezényelni. Igaz, hogy harmadnap úgy begörcsölt a jobb combom, hogy azt hittem, ott halok meg. Igaz, hogy mindezek után még 190 kilométernyi sarat kellett eltávolítanom a kerékpáromról, na meg a 4 réteg ruhámat kimosnom és kiteregetnem. Mégis megérte! Kívánom, hogy mindenki az életben legalább egyszer élje át azt a büszkeséget, amit akkor éreztem, amikor a túra végén felcipeltem az X-Fact-ot a másodikra. Leírhatatlan.
Egy aprócska gondolat árnyékolja be egyedül ezt a felejthetetlen napot: most, hogy tudom, képes vagyok megtenni a Pest-Szeged távot egy nap alatt, innentől ez lesz alapelvárás magammal szemben. Hovatovább még egy közhely: minden rekordot meg kell dönteni egyszer. Szóval lesznek itt még kihívások, úgy érzem. De most jöjjön egy kis pihenés! Persze, csak amennyire ez nálam egyáltalán lehetséges.
A TÖBB, MINT 190 KM RÖVID KRÓNIKÁJA MOZGÓKÉP FORMÁJÁBAN:
