Nem is olyan régen még hallottam, hogy valaki „új buszként” emlegeti a 70-es 80-as évek fordulóján megálmodott konstrukciót. Szakavatottként megmosolygom, de elítélni nem tudom a laikusok attitűdjét. Ugyanis a BKV 1987-ben vette állományba az első Ikarus 415-ös szóló járművét, majd hosszú ideig nem kerültek Budapest utcáira merőben új buszok, leszámítva ugyanennek a típusnak a csuklós változatát, a 435-öst, a kistesónak minősülő 405-öst, illetve az alacsonypadlós kivitelű 412-est. Ha jól emlékszem, a sorban a Volvo 7700A követi, melyből 2004-ben vett 50 darabot a főváros. Szóval az Ikarus 415-ös gyakorlatilag 17 évig volt 2 millió utas számára az Új Busz, és sokaknak még most is, amikor már a végső selejtezésük van napirenden.

Biztos vagyok benne, hogy a munkás hétköznapjaink meghatározó részéve vált a típus, de nekem elsőre egészen más emlékek jutnak eszembe róla. Tudniillik, óvodás koromban olyan vonalakon rohangáltak ezek a buszok, amelyek egy budapesti kisfiú legszebb élményeihez kötődnek: a Margit-szigeti 26-oson, a várban kavirnyáló 16-oson, és a budai kiránduló helyeket megközelítő járatokon, mint amilyen az 56-os vagy a 158-as. Csoda-e, ha érzelmi kötődés alakult ki köztem és a 415-ös között?!

Már kamaszként (no meg persze buszmániákusként) figyeltem fel rá, hogyan változott a típus az évek során. Az első szériának - mely még a rendszerváltás előtt készült – osztatlan szélvédője, normál szélességű hátsó ajtaja és olyan igazi, jellegetes „Ikarus-hangja” volt. Később jöttem rá, hogy azért, mert ezek még RÁBA motorral kerültek le a gyártósorról. Ha az egyszeri utas ezeket a jegyeket nem is fedezte fel, azért mégis nyilvánvaló volt, hogy pofára nem egyformák ezek a buszok. A legelső 415-ösök ugyanis kocka LADA lámpákkal és majd kocsiszélességű hűtőrácsokkal ékeskedtek, amik igencsak megkülönböztették későbbi társaiktól. A 90-es években gyártott modelleken ugyanis mindezek megváltoztak: középen osztott szélvédő, miniatűr hátsó ajtó, DAF motor, megújult homlokfal. Külön kuriózum volt a viszonylatjelző táblákat felváltó elektromos utastájékoztatási rendszer, a FOK-GYEM. Szinte most is hallom, ahogyan a zöldes-sárga billenősapkák százai peregnek az utastérben megállóról megállóra. Abban talán viszont mindenki egyetért, hogy a legjellegzetesebb védjegy mégiscsak a zöld árnyalatú csíkozás volt, ami összetéveszthetetlenné tette a 415-öst más budapesti szóló buszokkal.

A zöld csíkok mára eltűntek, de a 415-ös maradt… egészen mostanáig. Ugyan úgy hírlik, hogy egy-két darabot meghagynak kvázi aranytartaléknak, de a napi forgalomból száműzi őket a BKV. Páromnak a napokban hunyt el az öreg cicája, aki azt mondta, hogy nem csak egy házi kedvencet, hanem gyerekkorának egy meghatározó darabját is elveszítette. Egyeseknek furcsa lehet a párhuzam, de valahogy én is így vagyok ezekkel a buszokkal. Ma már ritkán van lehetőségem elmenni a Margit-szigetre vagy kirándulni egyet a budai hegyekben, de gondolatban sokszor járok ezeken a helyszíneken, felidézve a régmúlt kalandokat. Mi sem természetesebb, hogy ez a fantáziautazás csakis 415-ösön történhet. 

Közös képen "A busz" és az "Új Busz".

415-ös dominancia Hűvösvölgyben. Hosszú évekig így volt ez.

Zöld csíkok. Van, nincs.

Az Ikarus 415-ös testvérei, a csuklós 435-ös és a midi 405-ös.

Külön generációk. Felül a rendszerváltás előtti, alul a rendszerváltás utáni 415-ös egy-egy reprezentánsa.