Az előző bejegyzésemben kezdtem el szapulni a magyar vasúti személyszállításért felelős céget, azonban - minden túlzás nélkül - úgy felmérgeltem magam a sokszor többéves emlékeken, hogy kénytelen voltam egy hét szünetet tartani. Most újult erővel állítom a MÁV-ot a digitális törvényszék elé. Az összegyűjtött tíz vádpontból ötöt már ráolvastam a vádlottra, de a legsúlyosabb bűnök ismertetése még csak most következik. Előre is elnézést kérek, ha nem tudok indulatmentes maradni.

5. Abakusz, mint munkaeszköz

Nem csodálkoznék, ha sokak számára ismeretlen fogalmat takarna az abakusz kifejezés. Ez egy olyan eszközt takar, melyet szüleink gyerekkorukban rendszeresen használtak elsős matematika órákon, de véletlenszerűen még ma  is bele lehet akadni egy-egy példányba általános iskolák környékén. Legjobb tudásom szerint az ókori Kínából származik ez az ősi "számológép". Az abakusz fakeretein belül feszülő húrokra gyöngyöcskék vannak aggatva, ezeket tologatva lehet különböző matematikai műveleteket szemléltetni.

Például: egy vasúti kocsiban tizenhat bicikli fér el. A vonatra tizenöten váltanak érvényes kerékpárhelyjegyet. Elegendő-e egyetlen szállítókocsit csatlakoztatni a szerelvényre, hogy a csapat minden tagja ugyanazon vonattal el tudjon utazni? Mávos Márton ebben a pillanatban odaáll az ügyfélszolgálaton bevett munkaeszközként funkcionáló kopottas abakusz mellé, és felhúz az egyik húr bal oldalára tizenhat gyöngyöcskét, majd hosszas szemlélődés után tizenötöt átsegít a jobb oldalra. Többszöri ellenőrzés után is azt tapasztalja, hogy egy gyöngyöcske bizony ottmaradt árván az abakusz bal partján, tehát a szöveges feladatra a helyes válasz a következő: igen, felfér az összes biciklista, sőt még egy szabad hely marad is. Mávos Márton ezek után önelégülten hátradől a szolgálati székén: ennyi kihívás éppen elég volt aznapra.

Az igazság az, hogy az abakuszon tili-tolizni egy majom is tud, azonban a műveletek mögé értelmes, életszerű gondolatokat szülni már kevesebben, sajnos Mávos Márton sem. Ezév október közepén tombolt a vénasszonyok nyara, ezt kihasználandó szerveztem a tanítványaimnak egy kerékpártúrát Szegedről Petőfiszállásra. A kijelölt táv úgy nagyjából 60 kilométert takart, innen már túlzás lett volna bárhova is tovább tekerni ilyen korú gyerekekkel, ezért még idejében írtam a MÁV-nak, hogy biztosítsanak a Petőfiszálláson megálló személyvonatra megfelelő mennyiségű szállítókocsit. A vállalattal kialakult kapcsolatomat jól reprezentálja, hogy már egy elutasító válaszlevéllel is megtisztelve éreztem magamat. Az ügyfélszolgálatos üzenete szerint az adott szerelvényhez kerékpárszállító kocsi csatlakoztatása nem biztosítható (ami egyébként hazugság: megoldható lenne, csak akarni kellene, de ettől most nagyvonalúan tekintsünk el), ezért azt javasolja, hogy haladjunk tovább tizenöt kilométert Kiskunfélegyháza felé, ott tud a gyorsvonaton számunkra megfelelő mennyiségű kerékpárszállítót rendelkezésre bocsájtani. Nem álltam le vitatkozni, elfogadtam az ajánlatot. Egy újabb emailben megerősítettem, hogy akkor melyik napon, melyik szerelvényre szeretnék felszállni tizenöt kerékpárral, melyet Mávos Márton vissza is igazolt.

Maga a túra nagyon jól sikerült, valóban bejött a megígért nyárias időjárás, és még a vonat is menetrend szerint érkezett. Eddig sínen voltunk. Azonban a külön miattunk felcsatolt kerékpárszállítót hiába kerestük, mindössze egyetlen ilyen kocsit továbbított a vonat, mint minden alkalommal. Remegő kezekkel húztam el az ajtót. Szerencsére teljesen üres volt a vagon. Elkezdtük felpakolni a bicikliket. Az elején picit izgultam, hogy tényleg fel fog-e férni az összes, de végül kiderült, hogy még éppen egy plusz hely maradt.

A hazaúton egy ideig azon morfondíroztam, hogy vajon miért nem csatoltak plusz kerékpárszállítót annak ellenére, hogy visszaigazolták a foglalásomat. Sehogy sem fért a fejembe addig, mígnem elkezdtem mávul gondolkodni. Rájöttem a gondolatmenetre: Minek is megbolygatni a gondosan összeállított szerelvényeket?! Hát nem tizenöt kerékpárra jött a foglalás?! De! És mennyi kerékpár fér el a szerelvényen? Tizenhat! Óh, hát még marad is egy szabad hely! Nem kell ide semmilyen plusz szerelvény!

Tipikus kiránduló idő volt, szombati nap, sötétedés. Aki azon a környéken a hétvégén kerékpározásra adta a fejét, jó eséllyel a mi vonatunkkal utazott volna. A mai napig nem tudom, hogy csak a jó szerencsénknek köszönhetjük, hogy üres kocsira tudtunk felpakolni, vagy túrázók tömegeit utasították el a korábbi állomások pénztárainál a helyjegy váltásakor miattunk. Akárhogy is történt, nem kis rizikót vállalt a vasúttársaság azzal, hogy egy előre bejelentett csoportos elhelyezést Mávos Mártonra, és az abakuszra bízta.

Bármilyen  hihetetlen, de lehetett még tovább fokozni a hülyeséget. Egy másik alkalommal hasonló volt az alapszituáció: jeleztem az illetékesnél, hogy egy nagyobb bringás csoport szeretné igénybe venni a kerékpárszállítási lehetőséget. Ismét jött a megerősítő levél, hogy biztosítják számunkra az extra kocsit . Én azért inkább biztosra akartam menni, szóval hatvan perccel korábban kigurultam az állomásra, hogy felmérjem: valóban minden rendben van-e. Mivel óránként közlekedő viszonylatról van szó, éppen akkor indították az előző szerelvényt. A hangosbemondó sajnálattal tájékoztatta az utasokat, hogy forgalmi okokból ez a vonat - a menetrenddel ellentétben - nem szállít kerékpárszállító kocsit.

Már megint Mávos Márton és az a kurv@ abakusz! Mit tett ez a balga teremtmény?! Amikor látta, hogy nincs elég gyöngyöcske a húron, fogta, és átpakolt néhányat a másikról. Igen, így most már elég lesz.

4. Reklamációval forduljon a konkurenciához!

Ebben az esetben is azt hittük, hogy kaptunk valamit a MÁV-tól. A cég etikátlanságát jól mutatja, hogy a saját maga által generált balhét nem hajlandó egyedül elvinni, hanem áthárítja azt a rivális társaságra.

Valóban egy forradalminak mondható tikettet vezettet be a Magyar Államvasutak, melynek a neve kerékpáros túrajegy lett. Az egységáron vásárolható dokumentum az adott napon többszöri utazásra jogosít az azon megjelölt vasútállomás és egy frekventált kerékpáros turisztikai pont között. A hivatalos tájékoztatás szerint ilyen helyeknek minősülnek a Balaton, a Venencei-tó, a Tisza-tó és a Fertő-tó mentén található települések. Magyarán egy mindössze párszáz forintos jeggyel az ország bármely pontjáról elhozhatom a biciklimet a kedvelt üdülőhelyekre, sőt akár újra vonatra szállhatok vele még aznap. Tényleg kiaknázásra érdemes kedvezmény.

Évivel 2016 nyarán tekerünk ki Bécsbe. A hazautat már nem két keréken terveztük, de mivel az osztrák fővárosból nagyon drága a vonatozás, ezért úgy döntöttünk, hogy Fertőbozig még visszagurulunk. Ezzel duplán spóroltunk volna (elvileg), hiszen a Fertő-tó partjától Szegedig a túrajegyet szerettük volna igénybe venni. Utána néztem, hogy az állomás valóban szerepel-e a kedvezményre jogosultak listáján, és miután igazolást nyert, már nem is volt kérdés, hogy hol fogunk vonatra szállni.

Az előző posztom bevezetőjében nem voltam teljesen korrekt, amikor a MÁV monopol helyzetéről értekeztem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ország északnyugati felén jelen van még egy osztrák-magyar vállalat, GYSEV néven (Győr-Sopron-Ebenfurt Vasút), mely egyébként ugyanolyan tarifával dolgozik, mint a MÁV, csak valamivel magasabb színvonalon. Az Elvira - az államvasutak online menetrendje - egyébként magától értetődő természetességgel ajánlja föl a konkurens cég szolgáltatásait, mintha csak a sajátja lenne. Ezért fordulhatott elő, hogy Fertőboztól Győrig nekünk is egy GYSEV-es járatot kínált a rendszer, amit köszöntünk szépen, éltünk vele.

A bosszúság már a szerelvényen ért minket, ugyanis az állomás pénztára zárva volt. A kalauztól kértem Szegedig a megfelelő jegyeket, köztük a kedvezményes kerékpárost is. Ekkor lettem felvilágosítva róla, hogy ugyan a GYSEV tarifája megegyezik a MÁV-éval, de csak olyan állomások között tudom igénybe venni, ahová az általuk üzemeltetett vonatokon közlekedek. Mivel Győrtől a MÁV-val szerettünk volna utazni(illetve szeretett volna a nyavalya, csak éppen nem volt más lehetőség Szegedig), ezért csak Győrig tudtam a vonaton jegyet váltani, ahol újra sorba kellett állnom a pénztárnál. Viszont Győr már bőven a Fertő-tó után van, tehát nem csak a kvázi útmegszakításnak minősülő szolgáltatóváltás díját kellett megfizetnem, hanem Győrtől Szegedig kilométerarányosan a kerékpárszállítást is.

Megint csak azt tudom mondani, hogy nem magával a rendszerrel lenne a legnagyobb bajom, bár nem hiszem, hogy a konkurens cégek csatáját az utasoknak is meg kellene vívni. Egy ideális világban (vagy csak Nyugat-Európa több országában) a kuncsaft nem is tudja, hogy melyik vállalat szerelvényén utazik, mert az ő szempontjából ez nem lényeges információ. Az azonban mélységesen felháborít, hogy a MÁV megint csak egy álszolgáltatást kínál, az utas tudatos átverésével. Mint kiderült: Fertőboz állomáson kizárólag a GYSEV járatai állnak meg, az államvasutaktól egyetlen egy sem. Rendben van. De akkor miért szerepel a MÁV listáján a kerékpáros túrajegy igénybevételére alkalmas állomások között???

A legundorítóbb az egészben, hogy a huncutság nyilván a GYSEV vonatán derül ki, és az átlag utas a kalauzon veri le a balhét, pedig sem neki, sem az általa képviselt szolgáltatónak semmi köze ahhoz, amit a MÁV művel. Nekünk is iszonyat mázlink volt, hogy a kirándulás végén volt még éppen annyi pénztartalékunk, hogy haza tudtunk vonatozni, bár nem jó szájízzel.

Két hétig zavartalanul biciklizgettünk Szegedtől Pozsonyon és Bécsen át Fertőbozig, a legkisebb bosszúság nélkül. Ezek után az első vonatos élmény elég volt ahhoz, hogy a napok óta tartó derűs jókedvünk elromoljon. Köszönjük, Magyar Államvasutak!

3. Remekrend váltás

Elvira. Ez a ritka női név igencsak vitatott eredetű az internetes források szerint, egyes feltételezések alapján a gót világból származik. Jelentése: fenséges, fennkölt. Egy biztos: nincs az a pénz, amiért a lányomat erre a névre keresztelném, tekintve, hogy a MÁV utas(félre)tájékoztató rendszerét is róla nevezték el. Abban pedig tényleg semmi nincs, ami fenséges vagy fennkölt lenne.

Szidom-szidom egyfeszt a vasutat, mintha csak egy homogén massza lenne az egész, holott ez nem igaz. Valójában sok kisebb vállalatból adódik össze, melyek közül mindegyik más-más üzletággal foglalkozik. Viszont - mivel ezek az ágazatok a vasúti közlekedés ürügyén azért csak-csak összegabalyodnak - az ember azt gondolná, hogy szoros kommunikáció van közöttük. 2013 augusztusában megtapasztaltam, hogy ez mennyire nincs így. Ami azt illeti, éppen a párbeszédért felelős vállalat, a MÁV-Informatika mondott csütörtököt... pedig már szombat volt.

Augusztus utolsó hetét sportszakmai táborban töltöttem Balatonakalin. Az időjárás egyáltalán nem vett tudomást az idő múlásáról, ugyanannyira be volt fűtve, mint ahogyan egész nyáron. Érthető volt, hogy szemlátomás a fél ország a magyar tengert választotta a tanév előtti utolsó időszakban. A tábor végeztével mindenki szedte a sátorfáját, és megindultunk a vasútállomás felé. Jó kis tömeg gyűlt össze a peronokon, de hát nem volt min csodálkozni. Teltek múltak a percek, a mindenki által kiszemelt vonat pedig csak nem akart megérkezni. Az állomáson volt aktív szolgálat, mégsem kaptunk semmilyen értesítést a hangosbemondón keresztül. Végül valaki bebattyogott a pénztárhoz, ahol az alkalmazott kifejezetten kikérte magának a felháborodást. Hát menetrendváltás volt a mai napon, nem tudták? Legközelebb tájékozódjanak, mielőtt utaznak!

Persze előfordul, hogy az ember elnéz valamit. Na, de hogy egy többszázas tömeg kövesse el pont ugyanazt a a hibát, annak igen csekély a valószínűsége. Minden mindegy alapon azért felnéztem ismét a telefonommal az Elvirára. Érdekes. Megint csak ugyanazt láttam, amit korábban. A nemlétező vonatot.

Mint a MÁV legtöbb észveszejtő hülyesége, ez is csak utólag derült ki. A lényeg, hogy a pénztárostól kapott hír helytállónak bizonyult, a MÁV-Start valóban új menetrendet vezetett be augusztus utolsó szombatjától... csak hogy erről éppen a MÁV-Informatika a világon semmit sem tudott. Tehát azon tömegek, akik az internetről tájékozódtak a menetrendeket illetően, jó eséllyel félre lettek informálva. Különösen igaz volt ez a Balaton környékén, hiszen életbe lépő téli menetrendben drasztikusan kevesebb járat közlekedik.

Remélem, mindenki számára világos, hogy rengeteg sebből vérzik ez a történet. Először is: hogyan fordulhatott elő az, hogy az információáramlásért felelős cég nem tudott a menetrendváltásról? Ezeket a változásokat már hetekkel, hónapokkal korábban jelezniük kellett volna az Elvirán, ehhez képest még az érvénybe lépés első napján sem tudtak róla. Másodszor: a téli menetrendet miért augusztus utolsó hétvégéjén kell bevezetni, főleg a Balatonon? Hiszen itt ebben az időszakban átlagos körülmények között is legalább annyian vannak, mint június vagy július bármelyik napján, de ebben az esetben a kedvező időjárás még rádobott egy lapáttal. Komolyan úgy gondolták a döntéshozók, hogy ugyanaz a kapacitás elegendő lesz, mint mondjuk november végén? A költői kérdésemre a válasz egy egyértelmű igen volt, ugyanis az Akalin várakozó többszázas tömeghez egy kétkocsis kis BZ vonat érkezett Tapolcáról, a nyolc-tíz  kocsis hosszú szerelvény helyett.

A csodával határos módon mindenki felpréselődött valahogyan, azonban a Budapest helyett mindössze Székesfehérvárig közlekedő vonatra se föl, se le nem tudtak szállni a továbbiakban. Balatonfüred, Balatonalmádi, Balatonkenese, hogy csak a legfontosabbakat említsem a sorban következő állomások között. Elvileg azoknak örülniük kellett volna, akik már felfértek valahogyan, bár komfortról nemigen beszélhetünk. Éléggé kellemetlen volt például, hogy a Tapolcán felszálló utasnak esélye sem volt két óra alatt megközelítenie a WC-t, amikor szüksége lett volna rá. A velem szemben ülő idős hölgy megjegyezte, hogy ilyet csak a birka magyarokkal lehet megcsinálni, nyugaton ennek következménye lenne. Hogy igaza volt-e, arról most nem nyitnék vitát.

Mindenesetre nem irigyeltem azokat sem, akik ugyanúgy benézték az új menetrendet mint mi, majd hosszú-hosszú várakozás után azzal szembesültek, hogy fel sem férnek a vonatra. A legkülönbözőbb szitokszavak a mai napig ott csengenek a fülemben, Kenesén pedig egy egyetemista társaság igencsak polgárpukkasztó módját választotta a véleményük demonstrálására. Bár a kialakult helyzethez a "nagyügy" jobban illet volna.

2. Motiválás MÁV-módra

Idén júniusban többször is előfordult, hogy Békésről Szegedre bicikliztem. Az egyik alkalommal vasúttal szerettem (!) volna visszamenni. A szegedi állomáson tudtam meg, hogy Rókusig - ami a következő megálló az északi városrészben - pótlóbuszozás van, amin a kerékpárszállítás nem megoldott. Rendben, ennek megfelelően megvettem a szegedi vasútállomáson a Rókus-Békéscsaba menetjegyet, majd az épület falán elhelyezett menetrendről leolvastam, hogy mikor indul az utolsó vonat, amit feltétlenül el kell érnem: 20 óra 30 perc.

 Az indulás előtt pár perccel fel is szálltam a biciklimmel a vonatra, majd felhívtam Évit, aki Békésen várt. Igencsak szkeptikusan fogadta a hírt, hogy ilyen későn még van Békéscsabáig közlekedő járat. Arra kért, hogy biztos,ami biztos kérdezzem meg a kalauzt. Neki volt igaza: a szerelvény csak Orosházáig közlekedett. Naivitásomat mutatja, hogy elsőre magamat okoltam, amiért így elnéztem a menetrendet, de nem hagyott nyugodni a dolog. Visszatekertem a szegedi állomásra, ahol kiderült, hogy nem én voltam a hülye. A pénztárnál elpanaszoltam a sérelmemet, majd követeltem, hogy váltsák vissza a menetjegyemet. Azt a választ kaptam, hogy csak kezelési költség ellenében tudják visszaváltani, ami 240 Ft. Mélységesen fel voltam háborodva, hogy ők hibáztak - nem kicsit, és az okozott kellemetlenség után még én fizessek. Persze a pénztáros nem tehet semmiről, neki megvan kötve a keze, szóval a plusz költséggel együtt átváltottam a jegyemet egy másnapira. Ugyanakkor írtam egy szívhez szóló levelet a panaszkönyvbe is.

A bejelentett reklamációra egy hónapon belül kötelesek előírás szerint válaszolni, ennek megfelelően a harmincadik napon jött is a reakció az emailemre: az esetet megvizsgálták, a panaszt jogosnak találták. Kérik, hogy az ügyet elsimítandó küldjem el elektronikusan vagy postán az összes olyan dokumentumot, ami az okozott kárról tanúskodik. Ilyen például az eredeti menetjegy, szállásköltséget igazoló számla, stb. Ha ezeket elmulasztom csatolni, abban az esetben az ügyet lezártnak tekintik.

Mivel Szegeden nem kellett szállodában aludnom, és az eredeti menetjegyet is visszaváltottam, ezért igazából nem állt rendelkezésemre semmi a felsoroltak közül. Azonban nem hagytam annyiban a dolgot, őszinte, ámde határozott hangvételű levélben megírtam, hogy A-ból B-be fél napos késéssel jutottam el a MÁV amatőr hibája miatt, az okozott kellemetlenséget pedig lehetetlen forintban kifejezni. Újabb harminc nap elteltével kaptam az újabb választ, hogy a kompenzációt elküldték a megadott postacímemre. Ugyanakkor közölték, hogy részükről a témát lezárták, és őszintén remélik, hogy a jövőben is a vasutat fogom választani.

A csomagot meg is kaptam pár nap múlva. A tartalma 300 Ft értékű MÁV-os kupon volt, melyet belföldi utazásra lehetett felhasználni ilyen-olyan feltételek teljesülésével. Azt hittem, hogy az eszem megáll. Nem azt mondom, hogy egy korlátlan éves bérletre számítottam, de ez azért bicskanyitogató. Ismét a vasutas logika, no meg az abakusz.: Ugyebár a kezelési költség 240 forint volt, amit a kedves utas elmondásából tudunk, bár igazolni nem tudta. Mivel azonban a vállalat csak 100 forintos kuponokat forgalmaz, ezért pontos összeget nem áll módunkban kiállítani. Ezért nagyvonalúan elküldünk 300 forintot. Ez a gáláns felajánlás és a kupon felhasználhatósága éppen elég motiváció a kedves utas számára, hogy legközelebb is igénybe vegye szolgáltatásainkat.

A kuponok végül jó helyre kerültek: odaadtam a nyolc éves kishúgomnak, ugyanis a másik oldalukra még lehet rajzolni. Szeged és Békés között azóta is csak akkor megyek vonattal, ha nagyon muszáj. Meg úgy egyáltalán bárhová.

1. Bence Baba és tizenhét rabló

A mostani eset miatt olyan ideges lettem, hogy a következő hetet betegállományban kellett töltenem. Erre is csak a MÁV-képes.

Tanárkollégáktól hallottam, hogy pár évvel ezelőtt az állam kijelölt jónéhány, zömében pesti múzeumot, melyeknek a megtekintését ingyenes utazással segíti közoktatási csoportok és kísérőik számára. Ennek eszköze természetesen nem más, mint a Magyar Államvasutak.

Hát jó, adjunk neki egy esélyt! Végül is nem hangzik rosszul. Viszont tényleg annyiszor kerültem kellemetlen helyzetbe a MÁV hülyeségei miatt, hogy elhatároztam: most mindennek betűről betűre utána fogok olvasni, mert az még oké, hogy magammal kicseszek, de nem tehetem meg ugyanezt egy csoportnyi gyerekkel. Szóval elkezdtem utánaolvasni az ügymenetnek, melyről számtalan információ található a neten. Első lépésként tájékoztatni kell a múzeumot a szándékról legalább egy héttel korábban. Ők ennek fejében visszaküldenek egy befogadó nyilatkozatot. Pipa! Ezt a nyilatkozatot mellékletben el kell küldeni a MÁV helyi ügyintézőjének, aki felé szintén jelezni kell az utazási szándékot a csoportos elhelyezés végett, legalább egy héttel korábban. Pipa! Na de hogy biztosra menjek, még azért fel is hívtam az ügyintézőt, hogy minden rendben van-e. Igen. A telefonálásunk végén még rá is kérdeztem, hogy ugye a gyorsvonati pótjegyre nem vonatkozik az akció. Nem, azt mindenképpen vegyék meg utazás előtt. Rendben.

A feljelentkezett huszonkét gyerekből végül csak tizenhét jött el. Ez csak azért volt probléma, mert minden tizedik fő után jár egy ingyenes kísérő. Üsse kavics, majd a kollégám jegyét kifizetem! A pénztárnál közlöm, hogy kérek tizenhét darab gyorsvonati pótjegyet. Mire visszakérdez az eladó, hogy van-e mér érvényes menetjegyünk ugyanarra a távra. Mondtam, hogy nincs, mert iskolai csoportként ingyen utazunk múzeumlátogatásra. 

- Óh hát nem úgy van az! Van erre a célra külön nulla forintos jegy. Koronajegy a neve.
- Rendben, akkor kérek tizenhét gyorsvonati pótjegyet és ugyanennyi koronajegyet.
- Ez nem ilyen egyszerű, ahhoz előbb ki kell tölteni egy MÁV-os űrlapot.
- Rendben, akkor adjon egyet, kitöltöm!

Az űrlapon egyébként pontosan ugyanazok az adatok szerepeltek, mint az egy héttel korábban beküldött befogadó nyilatkozaton. Nem kötekedtem.

- Parancsoljon, itt a kitöltött űrlap!
- Nem jó, nincs rajta pecsét.
- Milyen pecsét?
- Az iskola bélyegzője.
- Hölgyem? Hogy a viharba lenne rajta az iskola bélyegzője? Nincs öt perce, hogy kézhez kaptam ezt a lapot.
- Így akkor sem tudom elfogadni.

Rendben, az iskola öt percnyire van az állomástól, és valamilyen különös oknál fogva, még szombaton is található volt valaki, aki be tudott menni az irodára a bélyegzőért. Pecsételt lappal mentünk vissza az állomásra.

- Még mindig nem jó, mert csak akkor tudunk csoportos elhelyezést biztosítani, ha egy héttel korábban bejelentik azt.
- Hölgyem, bejelentettem. Nézzen utána!
- Én annak a pénztárból nem tudok utána nézni, menjen le az ügyfélszolgálatra!

Az esetet szándékosan próbálom jegyzőkönyv szerűen leírni. Valójában úgy éreztem, hogy le tudnék gyilkolni valakit. A helyzetet egyedül az enyhítette, hogy az ügyfélszolgálaton az egyik kedves tanítványom édesanyja dolgozott. Elmagyaráztam neki a szituációt, de elsőre ő is csak azt tudta mondani, hogy egy héttel korábban meg kellett volna venni a jegyeket. Közöltem, hogy erről senki semmilyen formában nem tájékoztatott. Ugyanakkor itt rostokolok tizenhét gyerekkel, legalább ugyanennyi szülővel, akik nem értik, hogy mi van, miközben én egy nulla forintos jegyen vitatkozok azzal, akinek ehhez az egészhez semmi köze.

A helyzeten az sem javított, hogy a számítógépből sikeresen kikeresték a foglalásunkat, tehát volt a rendszerben nyoma annak, hogy én bejelentettem az utazást. Az illetékes kolléga, akivel korábban telefonon beszélgettem, éppen külföldön nyaralt, tehát rajta sem lehetett számon kérni, hogy miért nem tájékoztatott engem a teendőkről. Patthelyzet. A folytatásban az ügyfélszolgálatos anyuka elővette a MÁV üzletszabályzatát. A középkori kódexekre emlékeztető súlyos papírtömböt kicsapta az asztalra, majd lapozgatni kezdte. Majd félórás vizsgálódás után megállapítást nyert: valóban nincs benne betű szerint, hogy a jegyet is meg kellene venni egy héttel korábban. Erre hivatkozva rágabalyodott két telefonvonalra is, hátha valahonnan kap majd egy hivatalos engedélyt, hogy kiállíthatja a jegyeket, melyre szombat délelőtt igencsak minimális volt az esély. Ugyanakkor engedély nélkül ő is csak az állását kockáztatta volna, némi pénzbüntetéssel kiegészítve.

Háromnegyed órával a kiszemelt vonat indulás előtt érkeztünk a pályaudvarra, végül az egy órával később indulóra sikerült éppencsak felszállnunk. Komolyan nem tudom, mit gondoltak. Azt hitték, hogy elhoztam tizenhét gyereket csak azért, hogy galád módon megraboljam a MÁV-ot? Felfoghatatlan. Szerencsére a gyerekek hamar túllendültek a kezdeti nehézségeken, én már kevésbé. Gyomorgörccsel léptem be a múzeumba is. Vajon itt is valami huzavona fogja a kezdetét venni? Persze, hogy nem. Közöltem, hogy a szegedi csoport vagyunk, tizenhét gyerekkel érkeztem. Már épp nyúltam a táskámba a befogadó nyilatkozatért, mire a pénztáros egyből szólt:

- Istenem, elő ne vegye, elhisszük! Máris adom a jegyeket.
- Rendben, de két tanár van a tizenhét gyerekre. - gondoltam, jobb, ha szólok, mert itt is csak minden tizedik gyerek után járt a kedvezmény.
- Értem. Pedagógusigazolvány valamelyikőjüknek van?
- Az enyém itt van, mutatom.
- Nem kell. - és már nyomtatta is a belépőket.

Minden flottul ment, a kísérők pedig ingyen mehettek be. Egy szó mint száz: látszik, hogy melyik állami üzemeltetésű cégnél dolgoznak a tanult emberek döntéshozói szerepkörben.

Ugyebár a számunkra lefoglalt külön vasúti kocsi odafele nélkülünk ment el, visszafele pedig elfelejtették csatolni. Ez már a legkisebb bosszúság volt azon a napon, a reggeli mizéria vitte a prímet. Nem tudom, hogy ezek után lesz-e még bizodalmam igénybe vennem ezt a szolgáltatást. Maga a lehetőség fantasztikus, csak éppen olyan ára van, hogy hülyét kell csinálni a szülőkből, a gyerekekből és magamból is. Tényleg olyan a MÁV, mint a forgalommal szemben haladó zöld trabantos az autópályán. Azt hiszi, hogy mindenki idióta, csak ő az okos.

Hogy valami pozitív, megenyhülést hozó gondolattal zárjam a posztot: tulajdonképpen hálás is lehetek a MÁV-nak. Ha a szolgáltatásuk akár csak egy fokkal is megbízhatóbb lenne, talán én sem adnám állandóan biciklizésre a fejemet. Néha bizony erőt venne rajtam a lustaság, és a síneken falnám a kilométereket a bringautak helyett. Mennyivel szegényebb lennék! A jelen magyar valóságban viszont sok esetben az jelenti a könnyebbséget, ha nyeregben maradok. Biciklivel hatékonyabb, kiszámíthatóbb az utazás és aránytalanul kevesebb stresszel jár. Nem véletlen, hogy 2017-ben nagyságrendileg 2000 kilométert tettem meg a vasúton, kerékpáron ugyanez idő alatt háromszor ennyit. Terveim szerint a jövőben is inkább csak távolról fogom szemlélni az egyébként szívemnek oly' kedves vasparipákat.