"A 70-es években nem kívántam mást, mint 60 ezres fizetést, meg egy Lada 1200-est. Végre összejött!" - szól a klasszikus vicc, amin még 2020-ban is lehet mosolyogni. Ugyan kinek lenne ma ez az álma?! Maradjunk annyiban, hogy ami a poén anyagi oldalát érinti, még a lesajnált tanári fizetés mellett is bőven megvalósult, viszont a Zsiguli vezetésének élménye 30 évig kimaradt az életemből. Akár hiszitek, akár nem: hiányzott! Amúgy is odáig meg vissza vagyok a retro vasakért, de a Lada (azon belül is az 1200-es) különleges helyet foglal el a szívemben, aminek számos gyerekkori emlék és megannyi filmélmény a megalapozója. Utóbbi halmazból a Dögkeselyűt helyezném most a reflektorfénybe.
Az 1981-ben forgatott magyar film kiválóan adaptálja Munkácsi Miklós Kihívás című kisregényét. A felszínes néző elsőre csupán egy autóüldözésekkel teletűzdelt krimit lát, pedig sokkal többről van szó. Ez egy mesteri korrajz a budapesti alvilág és a késői Kádár-rendszer működéséről a kisember szemszögéből. Simon József taxisofőr bosszúhadjárata és kálváriája még 40 év távlatából is abszolút átélhető, ami nem utolsó sorban Cserhalmi György felejthetetlen alakításának is köszönhető. A filmet hozzáértő személyek rendszeresen párhuzamba szokták állítani az egy évvel korábban bemutatott A profi című francia alkotással, nem is alaptalanul. Mindkét esetben a lóvátett és kisemmizett főhős áll a középpontban, aki a világon senki másra nem számíthat, csakis magára, veszíteni valója pedig nemigazán maradt. Márpedig ha valamit megtanulhattunk ezekből a filmekből, az az, hogy mindig az ilyen karakterek a legveszélyesebbek.
Egyébként jelen sorok írásakor forgatják éppen az Unoka című magyar filmet, melynek a leírása nekem óhatatlanul is a Dögkeselyű világát idézi.
Hogy rátérjek a bejegyzésem személyes oldalára is: a Dögkeselyű a társadalomtudományok iránti elkötelezettségem és a Zsiguli-mániám közös keresztmetszete. Nem véletlen, hogy visszatérő témám, akár baráti beszélgetések során, akár történelem óráimon, de még a Youtube-csatornámon is szenteltem neki egy pár perces szösszenetet 2019-ben.
Kár lenne tagadni, végletekig a hatása alá kerültem a filmnek, ami két merész elhatározásra is sarkalt. Egyrészt szerettem volna bejárni az egykori ikonikus forgatási helyszíneket, másrészt magam is meg akartam lovasítani egy Zsigulit. Párom, Évi gondoskodott róla, hogy a 30. születésnapom alkalmából mindkét álom megvalósulhasson egyszerre, amiért nem győzök elég hálás lenni!
Az Iskola és a Gyorskocsi utca sarkán, ahol Ági, Simon József szeretője élt. Vele szemben bizonyos Dr. Pesti Árpi lakása, akinek a Zsiguliját főhősünk ravasz módon elköti.
A szervezés előttem teljesen titkos volt, minden a meglepetés erejével hatott rám. A fővárosi Andó Művek által nyújtott szolgáltatásnak köszönhetően egy bő órára Simon József bőrébe, és egy patika állapotú Lada 1200-es volánja mögé bújhattam. És ha ez önmagában nem lett volna életre szóló élmény, még az útvonalunk is parádés módon lett kitalálva, igaz, a belvárosban, sőt, még a Sas-hegyen sem esett le a tantusz. Mikor azonban a Farkasréti temetőhöz értünk, Évi a hátsó ülésről benyomta a Dögkeselyű főcímzenéjét, majd megkért, hogy fuvarozzam el a Vígszínházhoz. Mintha csak a Dögkeselyű nyitójelenetébe csöppentem volna.
Simon József ominózus fuvarja a Vígszínház rámpáján ér véget, de az igazi kalandok csak ezután kezdődnek majd a filmben. Az én esetemben a legnagyobb izgalomra az adta az okot, hogy azóta egy "behajtani tilos" tábla fogja meg a forgalmat ugyanitt. Be kell vallanom, hogy egy-két fotó erejéig efölött szemet hunytunk.
A folytatásban is követtük ugyanezt a tematikát, így a mai Széchenyi tér érintésével átkeltünk a Lánchídon, majd a Batthyány tér, pontosabban a Gyorskocsi utca felé kanyarodtam. Ezek mind-mind a film meghatározó helyszínei. Végezetül a Kerepesi úton megközelítettem a Pillangó utcai metrómegállót, ahol a Dögkeselyű csúcsjelenetét, az üldözéses snitteket forgatták. Nem sokkal később felkerült a hab is a jelképes születésnapi tortámra, ugyanis pár sarokkal odébb valóban üldözőbe vettek: először édesapám, majd öcsém autójának villogásait fedeztem fel a visszapillantó tükrömben. Szerencsére az élet jobb forgatókönyvet szánt nekem, mint Simon Ferencnek, így lelkiismeret furdalás nélkül adhattam vissza a slusszkulcsot a jogos tulajdonosának az út végén.
Végezetül mi mást is írhatnék?! Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult az álmom megvalósulásához! Aki pedig nem látta még a Dögkeselyűt, annak meleg szívvel ajánlom. Lada- és retro-mániákusok előnyben!
