Kevés olyan elcsépelt rituálé van, mint az újévi fogadalomtétel, bár tegyük szívünkre a kezünket: ennek ellenére hajlamosak vagyunk szilveszter másnapján ezt-azt megígérni, akár másoknak, akár saját magunknak, hogy aztán december vége felé elkezdjünk mérleget vonni: hogyan is teljesítettünk. Bevallom őszintén, 2019-re vonatkozóan elmaradtak nálam a nagyívű ígérgetések (már ami a „miért ne?!” filozófiát illeti), csupán annyit tűztem ki célul, hogy 2018 pozitív tapasztalatait – melyeket leginkább két konkrét kategóriába tudnám besorolni -  sikerüljön átmenteni az újévre.

Az egyik ilyen kategória a nyitottság.

Blogon is, vlogon is többször értekeztem már róla, hogy elvakult biciklista, pontosabban túrakerékpáros voltam, és persze vagyok még mindig. Mindazonáltal egyre erőteljesebb nyomást éreztem magamon, hála a közvetlen környezetemnek (különösképp páromnak), hogy szélesítsem a látókörömet, és engedjek be több dolgot is a „miért ne?!” mennyei kapuján. Elhatároztam hát, hogy 2018-ban teret engedek más szabadidőstevékenységeknek is, így került a képbe többek között a gyalogtúrázás, a síelés és a kenuzás. Mindegyik óriási ötletnek bizonyult, az éleményekből pedig próbáltam minél többet hitelesen és átélhetően átadni (például ezen a fórumon is), tehát nem csoda, hogy ezt a fajta nyitottságot próbáltam átmenteni 2019-re.

Anélkül, hogy számokkal traktálnám a kedves Olvasót, a mögöttünk hagyott esztendő még 2018-hoz képest is arányosabbra sikerült. Természetesen a bicikliláncot is koptattam rendesen, de pihenőidőt is jóval többet hagytam a kétkerekűmnek, mint az előző években. Nem úgy, mint magamnak. Télen síelni, tavasszal és ősszel gyalogtúrázni, nyáron pedig evezni voltam, utóbbi tevékenyég kifejezetten a szívemhez nőt 2019-ben.

A nyitottság leghatékonyabb fokmérője viszont maga a tény, hogy egy új (pontosabban egy régi-új) elem került a képletbe, mégpedig a kosárlabda. Ez a szívemnek oly’ kedves labdás sportág az utóbbi időkben – különböző okokból – igencsak a háttérbe szorult, talán a blogom követői nem is tudták, mennyire fontos része ez az életemnek. Ideje volt hát kicsit felfrissíteni a kapcsolatunkat, ami annyira hatékony lett, hogy 2019 legszebb pillanataiba kitörölhetetlenül belopták magukat a kosarasok.

A másik kategóriát illeti, itt még egyszerűbb a mérlegvonás kérdése, ugyanis a számokról van szó.

Tavaly ilyenkor több, mint 5500 kerékpáros kilométer tapasztalatát összegezhettem, ami meg is felelt az előzetes elvárásaimnak, hiszen az 5000-et tűztem ki célul. Úgy emlékszem, 2019-re vonatkozóan sem voltak ennél merészebb elképzeléseim, de lejjebb sem kívántam adni.

A számok nem hazudnak, így kár is köntörfalazni: nem sikerült elérni a kitűzött célt. Még csak azt sem mondhatnám, hogy egy hajszállal maradtam le róla, hiszen jelen sorok írásakor még 30 kilométer hiányzik a 3000-hez is (amit feltett szándékom, hogy teljesítek, még ha hozzá is fagyok a vázhoz). Hogy bánkódok-e miatta? Kissé magam is meg vagyok lepve, de egyáltalán nem. Persze van egy-két nagy buli, amiről lemaradtam (elősorban Áfonya erdélyi és montenegrói csavargásaira gondolok, melyekre az utolsó utáni pillanatokig próbált csábítani), viszont ha amazokra mondok igent, akkor meg olyan tételek maradtak volna ki az életemből, melyek most a TOP 10-es listám előkelő helyein szerepelnek. Arról nem is beszélve, hogy a hiányzó 2000 km ellenére sem úgy tekintek vissza 2019-re, mint egy biciklimentes időszakra. A kerékpározás ugyanúgy meghatározó része volt az életemnek, ahogy eddig is, csak most valahogy nem annyit és nem úgy tekertem, mint előtte. Kevés volt a kifejezetten célirányos, kilométerfaló túra, helyettük inkább az élménygyűjtés került főszerepbe. Az, hogy a számok nyelvén ez visszaesést tükröz, nem hoz igazlomba különösebben. Ez mindenképpen az óév egyik tanulsága.

No de a mélyfilozofálgatás után következzenek a konkrétumok. A 2019-es év legjobb „Miért ne?!”-kalandjainak összeállításakor két TOP 10-es listát is sikerült összeállítanom. Most következzenek azok az események, melyeket már a YouTube-on közzétettem, és akár ismerheti is kedves Olvasó! Bízom benne, hogy a legtöbbjüket nem csak nekem lesz kellemes visszanézni!

10. Az út, ami ragaszkodik hozzánk

Valószínűleg az összes résztvevő el is felejtette már ennek a szervezett túrának a valódi tematikáját. Eredetileg egy kerek évforduló, jelesint a nagy szegedi árvíz 140. évfordulójának alkalmából céloztuk meg azt a pontot, ahol a szőke folyó átszakította a gátat valahol Dóc környékén. Árvíz mos nem volt, belvíz viszont annál inkább, ugyanis az elmúlt hetek csapadékával már úgy volt az anyaföld, mint mi nem is olyan régen a bejglivel: köszönjük, de már nem kérünk többet. Viszont úgy, ahogy a nagyi, az időjárás sem ismert elutasítást. Ázott, agyagos talaj ide vagy oda, mindössze 3 kilométernyi szakaszról volt szó, ahová ráadásul időmilliomosként érkeztünk meg. Úgy voltunk vele, hogy ha lassan is, de leküzdjük. A végkifejletre nehéz szavakat találni, de talán érzékeltet valamit a tény, hogy több, mint két óra alatt sikerült ezt 3000 métert teljesíteni, javarészt gyalog, kerékpárral a hónunk alatt. Szóval a sándorfalvi kastélylátogatásra és a szinte kötelező algyői fagyizásra már kevesen emlékeznek. Élménygazdag nap volt, annyi szent!

9. A hírös város betonján pattogtatva

Lám csak, egyből itt az első, de nem az utolsó kosaras kaland a listáról! Egy koraszeptemberi szombaton fantasztikus csapatom több tagjával vonatra szálltunk Szegeden és egyenesen Kecskemétig zakatoltunk, ahol a Streeball Challenge helyi rendezvényén mértük össze az erőnket a többiekkel. Nem azt mondom, hogy legyőző nélkül, de eredményesen és ami még fontosabb, jó kedvűen tértünk haza, melyből talán új sorozatom, a Carpe diem idevágó epizódja is visszaad valamit. 

8. Tátra tető, Tátratea

Az előző év nagysikerű szervezése után nem is lehetett kérdés, hogy 2019-ben is kell lennie iskolai sítábornak. A körülmények – szállás, utazás, étkezések – gyakorlatilag változatlanok voltak, de ugyebár ami egyszer már bejött, azon minek is változtatni. Viszont a program némileg módosult a korábbihoz képest, egy része előre eltervezetten, de voltak spontán események is. Utóbbira példa, amikor a jól bejáratott tátralomnici sípályánk a tomboló szélvihar miatt használhatatlanná vált, így gyorsan át kellett nyargalnunk a Tátra alacsonyabb testvéréhez. Itt is gyönyörű és ami fontos: felfedezésünkre váró tájak fogadtak minket. Az, hogy Ótátrafüreden felutazunk a siklóval megtekintendő a jégszobor kiállítást, már az előre leszervezett menetrend részét képezte. Ismét fantasztikus emlékekkel ajándékozott meg minket a Felvidék ezen szeglete, így hát külön öröm, hogy a 2020-as tábor is már belátható távolságban van.

7. Végig a körtöltésen!

Akár csak a tizedik helyezett, úgy ez a túra is a nagy szegedi árvíz évfordulójának az apropójából született, csak a műfaj volt más, meg persze a körülmények is. Szerencsére nem csak a kerékpárok maradtak el, hanem a lucskos utak is. Gyönyörű, már-már nyáriasba áthajló időjárás övezte az egész napunkat. Büszkén mesélhetem, hogy úgy sikerült tartalmas napot szerveznem a helyi iskolásoknak és hozzátartozóiknak, hogy a város határát kvázi nem léptük át. Egyrészt igyekeztem a séta során végig különböző helytörténeti érdekeségekkel szolgálni, másrészt beiktattam a programba egy telephelylátogatást, méghozzá az SZKT troliüzemében. Nem csak azt nézhettük meg, hogy hol alszanak a sokak számára kedves csápos buszok, hanem betekintést nyerhettünk a karbantartók mindennapjaiba. A legizgalmasabb rész minden bizonnyal az autómosó volt, amit csak azért úszhattunk meg szárazon, mert még időben becsuktuk az ablakokat. 

6. Osztálykirándulás, 2019

A 2018-as homokmégyi osztálykirándulással nagyon magasra tettük a mércét, annyira jól sikerült. Remélem, nem vet meg érte senki, ha azt mondom, hogy azt az életérzést, amit az első közös táborozásunk nyújtott, nem tudtuk 2019-ben visszahozni, de ez valahol törvényszerű is volt. Viszont hogy azért mégsem éreztük rosszul magunkat, talán sugallja, hogy mégis ráfért ez a kaland is a TOP 10-es listára, ráadásul nem is az utolsó helyen. Szarvas városa már korábban belopta magát a szívembe, az utóbbi években rendszeres látogatójává váltam ennek a településnek, szinte hazajárok ide. Természetes, hogy örömmel hoztam ide az osztályom fiait és lányait, akik nem voltak restek fölfedezni többek között a Kákafoki-holtágat, a történelmi Magyarország mértani középpontját és Körös-Maros Nemzeti Park látogatóközpontját. 

5. Camping, sátor nélkül

Ez a kirándulás is maradhatott volna emlékezetes a hátráltató körülményekről, ugyanis annak ellenére, hogy április végén jártunk, igencsak barátságtalan időjárással kellett megküzdenünk. Eleve nem volt nagy melegünk, a sapka és a kesztyű viselése teljesen indokolt volt, az eső is többször próbálkozott, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, de nem ezek jelentették a legnagyobb kihívást. Ugyanis Gellért tanítványom (a „miért ne?!” életérzés jeles képviselője) úgy álmodta meg ezt az útvonalat, hogy Szegedtől Apátfalváig szinte végig keleti irányban haladva. Azt kihagyta a számításból, hogy a kérdéses napon végig egy irányból fújt az orkán erejű szél, méghozzá keletről. Hogy teljes képet adjak a helyzetről, hadd tegyem gyorsan hozzá ráadásként, hogy nem légkönnyű országútikkal, nem is ellenállhatatlan trakkingekkel, hanem a maguk ormótlanságában is csodálatos Campingekkel vágtunk neki ennek a több, mint 40 kilométernek. Hogy a sok szívás ellenére hogyan került a lista 5. helyére ez a nap? Egyszerűen azért, mert már minden résztvevő ki volt éhezve egy ilyen eszement baromságra. Végre valami, ami teljesen ellent mond a józan észnek, ami teljesen irracionális és megmagyarázhatatlan. Most is mosolyogva és derűs szívvel gondolok vissza arra a tortúrára, ahogy a gáton erőnek erejével pedálozva próbálom a fülsüketítő szélfúvás mellett meghallani a Fenyő Miki számait, mint ahogy a Maros holtterébe tett kitérő is felejthetetlen momentum marad. 

4. Nektek csak strand

Ismét kosárlabda! A jó edző ismérve, hogy reális célokat tűz ki a tanítványai elé, én sem tettem másképp. Nem is áltattam azzal a bandát, hogy nekünk országos elődöntőbe kellen jutnunk, a lányok viszont másképp gondolták! 2019 májusának legelején kaptunk két nap kimenőt az iskolából, persze nem láblógatás céljából. A verseny helyszíne Székesfehérvár volt, ahol mindenképpen színvonalas és kosaras pályafutásunk talán legnehezebb mérkőzései vártak ránk, ezért fel sem merült lehetőségként, hogy a meccsnapon utazással fárasszuk le magunkat. Szóval már egy nappal korábban felutaztunk Fejér megyébe, egészen pontosan Agárdig, ahol kifogástalan és olcsó szállást találtam magunknak, de nem is ez volt a lényeg. Gimis éveimből emlékeztem rá, hogy a kemping tőszomszédságában lévő szabadstrandon van több streetball-pálya is, melyek még mindig vállalható minőségben állnak a sportolni vágyók rendelkezésére. A szervezésnek hála egy varázslatos helyszínen, életünk egyik leghangulatosabb edzésével hangolódhattunk a diákolimpiára, melyről aztán egy nagyon szépen csillogó bronzéremmel tértünk haza. Az már csak mellékes, hogy a 15-16 fokos Velencei-tóban is megmártóztunk. 

3. Mecseki legendák nyomában

Gyakorlatilag minden naptári évnek van egy slágertémája, mégha egyik sem lett tudatosan betervezve. 2017 a Vajdaság éve volt nálam, 2018 lehet akár Szarvasé (de ugyanígy lehetne egész Békés megyéé). 2019 egy meghatározó része a Mecsekről szólt. Igaz ez még akkor is, ha a ezek a programok tulajdonképpen mind ősszel kerültek terítékre. Az egész Áfonyával kezdődött, akivel nem kisebb dologra vállalkoztam, mint összekötni Szegedet a Mecsek nyugati vonulataival, természetesen kerékpáron. Ennél többet most nem árulnék el, ugyanis a részletesebb beszámolók csak eztán fognak elkészülni. Egy pár nappal később viszont ismét visszatértem Baranyába, hogy egy felejthetetlen 56-os történet és Máré vitéz várának legendájába eredjek az őszi erdőben az iskolásokkal. Egy héttel később Évi volt a partnerem, ekkor viszont ismét csak a kosárlabda került reflektorfénybe. 

2. Utazás a tápiószőlősi metróval

Éppen csak lecsúszott a dobogó legfelső fokáról ez a bringatúra, pedig itt aztán tényleg sikerült ellőni a puskaport mindenféle értelemben. Maga az alapkoncepció is fergeteges volt, miszerint tekintsünk meg az elhagyatott alföldi telepen felejtett metró- és villamosroncsokat, hogy aztán egy csak beavatottak számára ismert, tanyasi gyógyfürdőben áztatózzunk a szabad ég alatt március első hétvégéjén. A megvalósítás abszolút megfelelt az előzetes elvárásainknak, a hab a tortán pedig, hogy az utólag elkészült élményvideó is kimagaslóan teljesített a YouTube-csatornámon. Mindezek után nincs is szükség további szavakra. 

1. Minden IS!

2019 tényleg az az év volt, amikor régi szerelmemmel, a kosárlabdával újra egymásra találtunk, de ez önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy ez az esemény kerüljön a TOP 10-es listám élére. Az az igazság, hogy ez a négynapos program életem legemlékezetesebb nyaralásai között is dobogóesélyes lenne. Annyira meghatározó volt mindaz, amit a kosarasaimmal a nagybecskereki női Európa-bajnokságon tapasztaltunk, hogy az impresszióimat azonnal ki kellett adnom magamból először írásban, majd audiovizuálisan is. Szépsége mit sem fakult az elmúlt fél évben, ezért nem is volt kérdés: itt a helye a csúcson. Részletekbe nem bonyolódnék, hiszen megtettem azt már korábban. Inkább csak összegzésként írnék annyit: ez egy nagyon komplex utazás volt. Többszörös sportélmény (nézőként és résztvevőként egyaránt), kulturális kaland (ráadásul egy másik országban, amire mi magyarok mégsem tudunk soha külföldiként tekinteni), szervezői kihívás (ugyanis tíz más emberre kellett többek között szállás, ételt, utazást és belépőjegyeket biztosítanom) és nem utolsó sorban mégiscsak egy kis kikapcsolódás és feltöltődés. 

Ez lett volna a már-már szokásosnak mondható számvetés az óévvel. És hogy mit tervezek 2020-ra? Van-e esetleg valami fogadalom-szerűségem? A válaszokat meghagyom a következő bejegyzésre. Addig is boldog újévet kívánok mindenkinek!