Eszem ágában sem volt bejegyzést készíteni a temesvári kiruccanásunkról. Sőt, tudatosan kerültem annak a lehetőségét, hogy anyagot gyűjtsek ehhez a posztomhoz: nemhogy előre megtervezett útvonallal nem rendelkeztem, de még csak a város térképére sem néztem rá indulás előtt. A fényképezőgépet is otthon hagytam,  gondoltam, az emlékeknek elég lesz a telefon is. Döntésem oka ismert lehet azok számára, akik rendszeres olvasóim. Egyszerűen nem akartam szétbarmolni Évivel közös romatnikus hosszúhétvégémet azzal, hogy egyfolytában a blogon jár az eszem. Szóval kivételesen megengedtem magamnak, hogy 100%-ban mezei turistaként éljem meg az élményeket, melyek viszont annyira meghatározóak és izgalmasak voltak, hogy mégiscsak muszáj megosztanom veled. Szerencsére a legtöbb dologról azért van vállalható minőségű fotóm, ezeket segítségül is fogom hívni.

Március 15-én délután érkeztünk meg Temesvárra. Azzal indult a nagy kaland, hogy órát állítottunk, ugyanis Románia egésze már másik időzónában található. Erre azért is érdemes volt odafigyelni, hogy ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe, ha menetrendhez vagy nyitvatartáshoz kell igazodni. Kifele ugyan veszítettünk 60 percet, viszont hazafele ugyanennyit nyertünk.

Úton szállásunk felé az első utcaképekből rögtön igyekeztük leszűrni, hogy miben más ez az ország, mint a mienk, a nyilvánvaló dolgokat (pl.: román feliratok) leszámítva. Az első, ami szembeötlő volt - ami aztán a hétvége végéig további megerősítést nyert, hogy az autók átlagéletkora jóval alacsonyabb volt, mint vártuk. Nálunk sem dob az ember hátast, ha eldöcög mellette egy kispolszki vagy egy zsiguli, mi pedig arra számítottunk, hogy ezeknek a régi, keleti kocsiknak a jelenléte még inkább tettenérhető lesz Temesvárott, főleg ami a Daciát illeti. Ezzel szemben nehogy ilyen retro vasakat, de még csak 15 évnél idősebbnek feltételezett járgányt is alig-alig láttunk. A Dacia, mint márka persze őrzi a dominanciáját, csak éppen az újabb, Reanult-motorral ellátott modellekkel, de német autókat is láttunk szép számmal.

A másik érdekes benyomásunk az építészetben volt tetten érhető. Jó, tudom, már-már szterotíp, hogy Romániában a putri mellett palota van, a kocsma mellett színház, stb. Az igazi nemtörődömség - urambocsá - igénytelenség számunkra abban realizálódott már az elejétől fogva, hogy az ilyen-olyan vezetékek (telefonkábel, elektromos áram és társai) teljesen hanyag módon, mindennemű elfedéstől és takarástól mentesen gabalyodtak össze-vissza a házak falain, de sok esetben lelógtak a földig, adott esetben keresztezve a járdát. Hát ilyenek voltak az első impressziónk, mikor elfoglaltuk a társasházi apartmanunkat a város szívében, a román ortodox katedrálissal átellenben. De örültünk a haragjának minden hajnalban...

Tényleg nem volt erőltetett a menet, nem volt semmi kötlező program, mégsem vettük láblógatósra a figurát. Ugyan szánt szándékkal otthon hagytuk a bicikliket, hogy még véletlenül se sportoljunk, de ez az elképzelésünk is kudarcba fulladt. Egyrészt azért, mert szerény számítások szerint is legalább 20 km-t kutyagoltunk a városban, másrészt mert végül így is a nyeregben kötöttünk ki, igaz, csupán egy fotó erejéig.

Évivel közös kirándulásainknak vannak visszatérő, már-már kötelező elemei. Ő, a tudományok pártolójaként az egyetemi épületekkel, én a helyi színházakkal szeretek közös fényképet készíteni. Temesvárott mindkettőre volt lehetőségünk. Az ország negyedik legnagyobb egyetemi centruma itt található, beleértve az akadémiai kutatóközpontot is. Az előző képen pedig éppen a hajdani Ferenc József Színház előtt cangázok el, melyet 1920-ban neobizánci stílusban építettek újjá.

A település legismeretebb sétálóutcájától, a Lloyd sortól csupán egy köpésnyire laktunk. A monarchia-beli paloták által övezett sétány szépsége szinte eltörpült attól a látványtól, amit a galambok hada jelentett. Amikor először arra jártunk, azt hittük, valami különleges attrakciónak lehetünk éppen a szemtanúi, ezért is készítettük róla fényképet. Később kiderült, hogy ez itt, és a város egyéb közterein is  teljesen normális hétköznapi  dolog. Három nap után azt mondhatom, hogy a galambok gyakorlatilag ugyanúgy hozzátartoznak a temesvári utcaképhez, mint mondjuk Londonban a piros telefonfülkék.

A város egyébként körutas szerkezetű, de nem úgy, mint mondjuk Pesten vagy Szegeden, ahol tulajdonképpen csupán félkörívekről beszélhetünk. Itt a főbb útvonalak valóban körbeérnek, ami térkép nélkül közlekedve eléggé meg tudja lepni az embert. A házakat és az érdekességeket bámulva simán úgy tűnhet, hogy te ugyanazon az úton mész egyenesen, majd egyszercsak azon kapod magad, hogy ugyanoda értél vissza, ahonnan elindultál. A legbelső nagy köríven belül található az óváros, ami tisztán gyalogos övezet, kerekeken csak a bicikli, a villamos és a babakocsi hajthat be. Az egykori Losonczy téren szelfiztem a környező palotákkal, köztük egy németes beütésű házzal, de készítettünk egy közös képet a dómmal is.

Ha már a németes beütésnél tartunk: a törökök kiűzése utáni időszakban nagyszámban érkeztek német telepesek Temesvárra, így váltak meghatározó etniikummá a Trianon előtti időkben a magyar és a román mellett. A sokszínűséget növelte a rendszerváltás utáni időszak: a város gazdasági központ lett, rengeteg multinacionális céggel, így az itt dolgozó külföldi befektetők (főleg olaszok) is növelik az ittélő nemzetiségek arányát.

Apropó rendszerváltás: aki kicsit is ismeri a román újkori történelmet (vagy adott esetben személyesen is követte az eseményeket 1989-ben), az tudja, hogy egészen másképp ment végbe ez a folyamat, mint Magyarországon. Míg mi építettük a gulyáskommunizmust, addig ők további hosszú és gyötrelmes évtizedekig szenvedtek a sztálinista tömegterrorban. Képzeljük csak el, ha a Rákosi-korszak kitartott volna még további 40 évig. Valami hasonló történt Romániában. Ceaușescu önkényuralmának éppen a Temesvárról indult forradalom vetett véget. 1989 decemberében egy figyelemfelhívó rendezvény csapott át rendszerellenes tüntetéssé, százezrek vonultak fel az utcán. A fegyveres erők egyre keményebb eszközöket engedtek meg maguknak, mégsem fejeződtek be a megmozdulások, aminek a vége valódi vérfürdő lett. A temesvári események híre szikraként robbantott Bukarestben, és a lángok nem is hagytak alább, amíg a rettegett diktátort és a feleségét rögtönítélő bíróság elé nem vitték. A golyó általi haláltól senki sem menthette meg őket. A forradalom bölcsőjében, Temesváron közterületek nevei emlékeztetnek a 30 évvel korábbi eseményekre.

Evezzünk egy kicsit csendesebb vizekre, szinte szó szerint. A folytatásban a város folyójáról, mi több: ütőeréről, a Bégáról lesz szó. Ha jobban belegondolok, nem emlékszem még egy olyan településre, ahol a folyópart ennyire szolgálta volna a helyiek és a turisták kikapcsolódását. Temesvár bővelkedik zöldterületekben, nagyjából 117 hektárnyiról beszélhetünk, és ennek döntő többsége a Béga partján terül el, szinte megszakítatlanul. Játszóterek, rózsakert, szabadtéri színpad, bárok, csónakházak, strandok. Csupán néhány dolog, ami kirángat a forgalmas hétköznapokból. Nekünk is az volt az érzésünk a folyó mentén végigsétálva, hogy egy több kilométer hosszú, csendes rezervátumon haladunk keresztül. Egy béke-folyosó a zajos város epicentrumában.

Nyilván napestig lehetne sorolni a további nevezetességeket és lehetne sztorizgatni a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről. Én csupán azért helyezném a hangsúlyt a Bánsági Falumúzeumra, mert a háromnapos kirándulásunkra ezzel az egytlen konkrét úti céllal készültünk, és nem csalódtunk. A gyűjtemény a környék jellegzetes parasztházainak gyűjtőhelye. A belépő nevetségesen olcsó volt, csupán 5 Lei, ami Forintba átszámolva alig valamivel több, mint 300. Amúgy az egész kirándulásunk alatt az volt az érzésünk, hogy határozottan kevesebbett kell fizetnünk, mint odahaza hasonló termékekért vagy szolgáltatásokért. Szerénynek gondolt költőpénzünknek majdnem a felét hazahoztuk úgy, hogy egyáltalán nem garasoskodtunk.

A múzeumban a tájékoztató táblákon - már ahol volt - fel volt tüntetve románul és angolul is a szöveg, így nem okozott gondott az informálódás... mármint Évinek, aki fordított nekem. Még egy történet, ami erről eszembe jutott: nyaralásunk elején azzal heccöltem páromat, hogy meg kell tanulnia románul. Mert hát mitagadás, szeret azzal kérkedni, hogy mennyire okos, ami az ő esetében azért is kibírhatatlan viselkedés, mert még igaz is. Szóval abban bíztam, hogy ezzel feladtam számára a leckét, de nagyjából 10 perc után kiderült, hogy csak öngólt lőttem. Először azt hittem, szívat, de csakhamar kiderült, hogy a hallott és írott szöveget kontextusba helyezve simán megérti. Rossz bűvészként azért elárulta a titkát: igazából a román nyelv annyira a latinból építkezik, hogy aki kicsit is jártas benne, jó eséllyel megért dolgokat. Megmondom őszintén: még én is kedvet kaptam hozzá, hogy megtanuljak románul.

Na, magától a falumúzeumtól jól elkanyarodtam, de azt gondolom, hogy a képek bőven elegendőek lesznek egy kis kedvcsinálónak. Igazából ez is olyan, mint minden más, amiről a turista ábrándozik: egyszerűen csak látni kell a saját szemeddel.

 Úgy érzem, hogy egy szusszra ennyi elég is Temesvárról, hagyok időt feldolgozni, és elgondolkodni azon, hogy érdemes lenne-e neked is meglátogatni. Ha a fentebb leírtak nem győztek meg, akkor ajánlom figyelmedbe a folytatást, melyben a gasztrokultúráról, a közlekedésről, a sportról teszek még említést. Hiányzik-e még valami? Ja, a magyar vonatkozások! Nos, azok nekünk is hiányoztak. Erről is lesz szó a következő bejegyzésben!