Poroszlónak - az általam erőltetett szóvicc ellenére - nem sok köze van a németekhez, de még a lovakhoz sem. Az tiszai átkeléshez ideális fekvésű település viszont fontos szerepet töltött be az ország életében már a középkorban is. Elég ha csak azt említem, hogy a Budát Erdéllyel összekötő via magna kereskedelmi főút is itt keresztezte a szőke vizet. A stratégiai jelentősége miatt szinte az összes Magyarországot érintő hadi esemény helyszínéül szolgált, mi azonban egy sokkal békésebb apropóból tűztük zászlónkra a város nevét.

A Tisza-tó 1970-es évekbe visszanyúló kialakításakor értelemszerűen el kellett venni bizonyos árterületeket annak érdekében, hogy állandó állóvízzel tölthessék fel. Írhatnám, hogy ennek legnagyobb áldozatául Poroszló esett mint a legtöbb földet elveszítő település a vidéken, bár olybá tűnik, hogy a helyiek ezzel a lépéssel csak nyertek. Poroszló ugyanis a Tisza-tó kapujává vált, és onnantól kezdve (azóta pedig még inkább) itt minden a turizmusra épült.

A város kitüntetett szerepére a koronát a 2012-ben avatott ökocentrum tette fel. Már az átadást követő hónapokban nagy éljenzést lehetett hallani a különböző médiafórumokon, melyet tetéztek az ismerőseink személyes beszámolói. Őszintén szólva, amíg nem láttuk a saját szemünkkel, addig kicsit szkeptikusan fogadtuk ezt a hurrá-hangulatot, mindenesetre nagyon izgatta a kíváncsiságunkat, hogy miért van mindenki ennyire oda ezért a helyért. Most, hogy már saját élményünk is van, nincs mit tenni, be kell állnunk a sorba. A Tisza-tavi Ökocentrum egész egyszerűen kiváló. Hogy konkrétan miért, azt lejjebb görgetve, fotókkal illusztrálva próbálom majd bemutatni, bár megérteni csak akkor fogod igazán, ha a saját szemeddel is megnézed.

Ha egy kicsit még filozofálgatni szeretnék felette (már pedig miért ne szeretnék?!), akkor azt gondolom, hogy a siker titka a magyar narancsban keresendő. Mert az ország tele van magyar narancs-szintű látnivalóval, ami ugyebár kicsit sárgább, kicsit savanyúbb. De legalább a miénk, amit vagy bevallunk, de van, hogy legszívesebben inkább letagadnánk. Na az ökocentrum pont nem ilyen! Ez a komplexum annyira progresszív, annyira élvezhető és annyira büszkeségre ad okot minden magyar ember számára, hogy szinte el se hisszük, hogy a miénk. Már csak ezért is szerepelnie kell minden honfitársunk bakancslistáján a Feszty-körkép és a Nemzeti Múzeum mellett.

Az írásom emelkedett mivoltából ugyan kicsit visszavesz a következő pár fotó, mégis ellenállhatatlan belső késztetést érzek, hogy megosszam. A napot ugyanis a poroszlói vasútállomáson kezdtük, mely az előző napon meglátogatott Tiszafüredhez hasonlóan szintén a Debrecen-Füzesabony vonalon található. Az indóház formatervére azt az egyet nem lehet rásütni, hogy túlgondolt,  a szocialista időket idéző hangulatot pedig a beltér csak erősíti. Szerencsémre sikerült lencsevégre kapnom egy Csörgőt is, miközben a tél és a tavasz ádáz csatát vívtak a tájkép birtoklásáért.

Na de térjünk vissza az ökocentrumhoz, melynek négyszintes épülete különböző látványosságokkal várja a látogatókat, de az udvarról sem szabad megfeledkeznünk. Azt javaslom, haladjunk szépen sorban, és kezdjük a legalsó szintről a bejárást. Még egyszer hangsúlyozom: nem célom a teljeskörű bemutatás. Hogy is lehetne, hiszen csak ez a téma megérne egy külön blogot! Mindössze impressziókat szeretnék átadni, hátha ez a pár sor és a hozzájuk tartozó fényképek adják meg számodra a végső lökést egy poroszlói kiruccanáshoz.

Az alagsorban neonfényes folyosó és Viza Vili fogad bennünket.

Pár lépcső után megérkezünk az akváriumokhoz és medencékhez, ahol ugyan mesterséges közegben, mégis a természetesség hatását keltő környezetben lubickolnak a különböző halfajok. Az épület ezen része úgy van kialakítva, hogy sohasem látható át a teljes szint, mindig van egy kis kanyar a folyosókon. Ez ad egyfajta végtelenség érzetet. Nagyon izgalmas, hogy a következő szakasz milyen újabb érdekességekkel rukkol elő.

Nálunk a nap sztárjai egyértelműen a vidrák voltak. Ők is nagyon örültek nekünk, mert azt hitték, hogy az etetés következik. Pár perccel utánunk aztán a gondozó is megjelent ugyanabból az irányból, ahonnan mi érkeztünk. Addig sem voltak csendben, de onnantól kezdve elszabadult a pokol, majd az első haluci pottyanása után hirtelen minden elcsendesült. Napjában kétszer van látványetetés, mi éppen kifogtuk az egyiket.

Az alagutas vízi panoráma a budapesti Tropicarium-ból ismerős lehet. Az egyetlen lényeges különbség, hogy itt nem cápák és más tengeri herkentyűk, hanem édes vízi nagyhalak úszkálnak el a fejünk fölött. Elsőre talán meglepő lehet, de ez még jobban is tetszett. Harcsát ilyen közelről még természetfilmekben sem láttam.

Visszatérve a földszintre a Tisza-tó történelméről, ökoszisztémájáról, állat- és növényvilágáról kaphatunk sokszínű és alapos felvilágosítást. A házigazdák azért itt is megörvendeztetnek minket néhány jópofasággal az akváriumokban, mint amilyen például a kúszógéb.

A sors - mint mindig, most is utolért minket. Szent elhatározásunk volt, hogy ezen a vakáción nem erőltetjük a biciklizést, mégis a nyeregben kötöttünk ki, még ha csak két percre is. A kialakult helyzeten olyan jót derültünk, hogy már nem is emlékszünk, mit világított meg a dinamós kerékpár.

A toronyból - mázlinkra - szép tiszta időben csodálhattuk meg Poroszló városát, a Tisza-tó egy jelenős részét és az ökocentrum kültéri, általunk még fel nem fedezett szépségeit.

Az udvar alapvetően két nagy részre osztható. Az északi felében egy óriáskalitkában röpködnek a nagymadarak (emlékeim szerint sólymok, de erre most nem esküdnék meg), a fahídon továbbhaladva aztán a magyar tanyavilág jellegzetes patás állataival találkozunk.

A déli rész talán egy fokkal összetettebb. Az épület tőszomszédságában a vadvízi élővilág szárnyas reprezentánsai lelnek otthonra.

Kicsit távolabb, egy újabb tóban más élő tollseprűkkel van dolgunk.

Évi kicsit úgy fogadta a pelikánokat, mint a klasszikus viccben a parasztbácsi első állatkerti látogatása során a zsiráfot: "Már pedig ilyen állat nincs!". Mert hiába számít valami kuriózumnak, ha van a közelben egy közönséges házi macska (ami mellesleg nem is a kiállítás része, csak beszökött a kerítésen). A pelikánoknak esélyük sem volt.

Utoljára, de nem utolsó sorban kitértünk az ökocentrum területén álló tájházhoz is. Sajnos csak április 1-től látogatható belülről is, mi erről éppen lemaradtunk. De azért kívülről is tetszetős volt, nekem személy szerint a gallykerítéses megoldás tetszett a legjobban.

Dióhéjban ennyi lett volna a Tisza-tavi Ökocentrum. Nyilván lehetne róla részletesebben, több fényképpel mesélni, de az egy tényleg végtelen történet lenne, és ami azt illeti, mi sem fotóztunk le minden négyzetmétert. Időközönként elnézést kell kérnem amiatt, hogy a blogom kárára éltem meg az élményt a maga valójában, akárcsak most. Bízom benne, hogy a kedves olvasó megbocsájtja nekem.

Ezzel a mementóval egyúttal lezárom a 2018-as Tisza-tavi üdülésünk beszámolóinak sorát is. Minden várakozásommal ellentétben egy csöppet sem okozott problémát, hogy nem kerékpárosra sikeredett ez a két nap, gyalogosan is volt mit felfedezni. Sőt, egy teljesen váratlan és érdekes aspektusból csodálhattuk meg a télből felocsúdó közép-tiszai vidéket, ami nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk egyszer még ide strandidőben is eljönni. Elsőkézből tudom, hogy a Poroszló-Tiszafüred kerékpárút megépítése hamarosan napirendre kerül, amivel az egész tó megkerülhetővé válik biciklivel. Úgy gondolom, ez remek apropója lesz a visszatérésnek.