2017-ben február 2-án vettem elő először a biciklimet, hogy újra elkezdjem gyűjteni a kilométereket, melyekből 2016-ban összesen 4543 jött össze. Az azóta eltelt kilenc hónap alatt egy gyerek is megszülethetett volna, de az egy másik projekt rész lesz, és valószínűleg nem ezen a blogon fogok róla beszámolni, habár a "miért ne?!" -életérzésbe akár ez is beletartozhatna. Viszont kimondva-kimondatlanul is, mindenképpen tetézni szerettem volna a korábbi a rekordomat, ezért 5000-et tűztem ki célul.  Büszkén írhatom le, hogy november 16-ára már egy kerek ezressel túlszárnyaltam az előzetes elvárásaimat.

Hosszú évekig jellemzően évi 1000-1200 kilométereket hoztam össze, mellyel már így is csodabogárnak számítottam, de az élet 2016-ban olyan különleges társakkal ajándékozott meg, akik 100%-ig támogatták a mániámat, és támogatják még a mai napig is. Robival a kőszegi vadkalandunkat már emlegettem, de Évivel is szépen bejártuk az aszfaltcsíkokat, például Szeged és Bécs között, így nem csoda, hogy bőven túlszárnyaltam az egyéni rekordomat. Persze a sikerorientált ember (ez volnék én) mindig kitűz maga számára egy célt, melyet hajszol akkor is, ha néhanapján elérhetetlennek tűnik, de azt tényleg nem gondoltam volna, hogy nagyságrendekkel többet tudok letekerni már a következő szezon során. Ugyanakkor hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy teljesen az én érdemem ez a tiszteletet parancsoló teljesítmény. A körülmények szerencsés összejátszása is legalább ennyire fontos volt, melyekből most a legfontosabbakat szeretném kiemelni.

A) A társak

Szerencsémre Robi nem vonta ki magát a forgalomból. Igaz, hogy idén jóval kevesebbet tekertünk együtt, és valóban hiányzott egy olyan igazi őrült túra, mint amilyen a kőszegi volt, de még így is azt mondhatom, hogy ő az, aki leginkább tudja, mit is jelent a "miért ne?!". Ha az országot nem is, de a Dél-Alföldet szinte teljes egészében bebarangoltuk együtt, és még az sem szegte kedvét, hogy újabban  a gyerekek pesztrálását is rendszeresen rábízom. Apropó, az iskolai diáksereg egy szűk elitcsoportja szintén megérdemel pár sort. Küldetéstudatom része, hogy a szabadidősportokat - köztük kiemelten a kerékpározást - a lehető leghatékonyabban népszerűsítsem. Az idén több, mint 200 kilométert bicajoztam a gyerekekkel, így ők is jelentősen hozzájárultak az éves termésemhez. Nem mellesleg ők is tettek valamit az egészséges életmód és a jó szokások kialakítása felé. Magyarán mindenki jól járt.

Évivel idén is csodálatos volt a biciklis évad, a legemlékezetesebb túráim most is vele voltak. A csúcs a Balaton környéki nyaralásunk volt, de Szentendréről és Kétegyházáról is szép momentumok ugranak be, és a lista még mindig nem teljes. A 6000 kilométer egy igen jelentős részét azok a 15-ös és 20-as kolbászolások teszik ki, melyeket egy-egy megterhelő munkanap végeztével Szegeden és környékén szoktunk megtenni levezetésként. Arról nem beszélve, hogy sokszor az ő támogatásával túráztam akkor is, ha konkrétan nem volt ott mellettem az úton. Szabadság, szeretem!

Többéves kihagyás után végre kerékpáros idolommal, Áfonyával is sikerült pótolni az elmúlt időszakot. Ha már elmondtam, hogy Évivel teljesítettem a legszebb túrákat, akkor Áfonyával mindenképpen a legterjedelmesebbeket, ami ugye egy gyűjtőfolyamat során nem elhanyagolható tényező. A pünkösdi háromnapos kirándulás vitte a prímet, de a március 15-ei történelmi emléktúra is közel áll a szívemhez.

B)  Az időjárás

Anélkül, hogy különböző statisztikáknak utána jártam volna, bátran ki merem jelenteni: a 2017-es esztendő rendkívül meleg és száraz volt. Ennek lehet, hogy a mezőgazdaságból élők és Greenpeace-esek nem igazán örültek, én viszont a végletekig kihasználtam. De tényleg: ha jó volt az idő, és volt szabad 3-4 órám, akkor jnagy valószínűséggel az utakon találkozhattál velem. Így visszagondolva, konkrétan egyetlen egy napra emlékszem, május 7-re, amikor a gyerekekkel ronggyá áztunk Algyőre menet. Persze a túránkat nem rontotta azért el, de mivel május első vasárnapjáról volt szó, ezért joggal nevezhettük anyád napjának. Persze a júliusi nyaralásunk során is elbírtunk volna képzelni 20 foknál melegebb nappali csúcsot, de akkor is legalább szárazon megúsztuk. Szóval az égiekre nem igazán lehetett panasz 2017-ben.

C) A jó indok

Kétfajta túrát tudnék megkülönböztetni úgy általában. Az egyik, amikor ténylegesen az a cél, hogy A-ból eljussak B-be. Az idei év ékes példája annak, hogy akár 100 kilométeres távolságok is teljesíthetőek kerékpárral ilyen megfontolásból.  Sőt, sokszor praktikusabb is, mint tömegközlekedéssel, hogy az utazási költségről ne is beszéljünk. Biztos vagyok benne, hogy több-tízezer forintot spóroltam meg magamnak azzal, hogy a nyeregbe ültem vasutazás vagy buszozás helyett. Legalább volt miből nyaralni menni.

A másik túrázási mód az, amikor a cél maga az út. Ebből szintén volt bőven 2017-ben. Sokszor nem is volt kérdés, hogy hova menjek, a lényeg, hogy az utazás élménye meglegyen. Mindig különleges élmény felfedezni egy olyan helyet, amit korábban csak térképről ismertem, de a jól bejáratott utak is tudnak minden alkalommal újdonsággal szolgálni. Nem mellesleg a tekerés remek alkalom a kikapcsolódásra, a relaxációra, a gondolatok rendezésére. Sokan irigylik a türelmemet és a kiegyensúlyozottságomat. Ha adhatnék nekik egy jó tanácsot, akkor azt javasolnám, hogy találják meg az életükben azt, ami számomra a kerékpározás.

D) Önismeret

Egybevetve a dolgokat, azt mondhatom, a legfontosabb mégis csak az, hogy ne add fel az álmaidat. Tudom, ez nagyon pátoszosan hangzik, mégis van benne bizonyos igazság tartalom. Én is sokszor megkaptam, hogy nem normális az, amit csinálok, és ugyan mi lenne, ha most az egyszer nem biciklivel vágnék neki az adott távolságnak. Én azt mondom, hogy az ember szervezete nem hülye. Ha azt mondja, hogy "Oké, haver, nyeregbe!", akkor miért kellene más megoldás után nézni?! Persze az élet produkál különleges helyzeteket, és velem is előfordult már, hogy azt éreztem, hogy szívesebben bicikliznék, de a békesség kedvéért kompromisszumot kötöttem, mert ez tűnt a legjobb megoldásnak. Az viszont biztos, hogy akkor nem szabad nekivágni semminek, ha nulla kedved van hozzá. Szerencsére azt tudom mondani, hogy nekem a 6000 kilométer úgy jött össze idén, hogy egyszer sem vágtam neki az országútnak csupán egy újabb blogbejegyzés kedvéért.

Persze a nyár a kerékpárosok legideálisabb évszaka, nekem tanárként pedig a lehetőségek netovábbja. A mellékelt ábra is jól mutatja, hogy a júniusom messze kiemelkedik a többi hónap sorából. Ebben jelentős szerepet játszik, hogy a tanév végi diáktáborokba is biciklivel közlekedtem. Szintén erre az időszakra tehető a naptári év leghosszabb egynapos túrázása, amikor Békésről látogattam át a romániai Kisjenőbe Kürtös érintésével, majd innen tértem vissza "Madzagfalvára". Ez nem kevesebb, mint 180 kilométer volt.

Érdekességképp megnéztem, mi történt volna, ha egyszer sem kellett volna visszafordulnom, magyarul a 6000 kilométert úgy tettem volna meg, hogy végig valamelyik irányba haladtam légvonalban. Ez persze csak játék a fantáziával, de azért vicces elmondani, hogy február 2. és november 16. között megtettem egy Szeged-Angola távot. Bár Mongólia és Kanada is izgalmasnak tűnik. Az, hogy a sugár nem szabály körként mutatkozik a térképen, ne tévesszen meg senkit, csupán a két dimenziós ábrázolás miatt mutat ilyen furcsa képet. Ha elképzeljük ugyanezt az ábrát a Földgömbön, mindjárt kézenfekvőbbnek tűnnek a távolságok.
https://www.freemaptools.com/radius-around-point.htm