Hosszú idő után nem egy kerékpáros, hanem egy gyalogkirándulásról ejtek néhány szót, de tényleg csak keveset, hiszen a videó reményeim szerint önmagáért beszél majd.

Szokták dicsérni a kreativitásomat, amiért olyan jópofa és érdekes programokat találok ki a gyerekeknek. Ezeket az elismerések aztán alkalomadtán vissza kell utasítanom (és nem csupán szerénységből), mint ahogyan most is. Az igazság az, hogy az alapötlet megint csak nem tőlem származott, hanem a gyerekek jelezték felém az igényeiket. Az én érdemem mindössze abból áll, hogy meghallottam és valósággá tettem ezeket a szórakoztató elképzeléseket.

Az A-ból B-be jutást kishitűen a MÁV-ra bíztuk. A cég minden követ megmozgatott, hogy elrontsa tizenhét gyerek hétvégéjét, de minek után ez csupán egy hosszabb bűnlajstrom újabb fejezete, ezért most nem fejteném ki részletesebben. Szerintem a téli szünetben fogok annyira unatkozni, hogy külön blogbejegyzés keretein belül tudjam majd virtuális törvényszék elé állítani a közlekedési társaságot. A lényeg, hogy végül szerencsésen megtaláltuk a pályaudvaron az egyetlen embert, aki nem ellenségként kezelte az utasokat.

Ezt a kis közjátékot leszámítva nagyon sikeres volt a program, a gyerekek jó élményekkel tértek haza. Az egyik anyuka visszajelzése szerint a lányai azóta is Bud Spencer & Terence Hill filmzenéket hallgatnak. Mi ez, ha nem népművelés?