Előfordult már veled, hogy a végzeted éppen akkor ért utol, amikor menekültél előle?

Bemutatkozó bejegyzésemben már céloztam rá, hogy az ismerőseink (közelebbiek, távolabbiak egyaránt) az elmúlt időszakban csakis a kerékpározásra asszociáltak velünk kapcsolatban. Valahol mélyen, de nem is annyira a tudatalattinkban próbáltuk leküzdeni magunkról a kialakult attitűdöt, pontosan ezért döntöttünk úgy, hogy a már hónapokkal korábban lefixált soproni nyaralásunknak bringák nélkül vágunk neki. A kihívást sikeresen teljesítettük, hiszen nagyon jól éreztük magunkat így is abban a három napban, pedig higgyétek el: többször is hiányérzetünk támadt.

Az első soproni sétánk során például rögtön szemet szúrt nekünk egy plakát, melyen éjszakai kerékpározásra invitálták a hűség városának polgárait és látogatóit. Nem sokkal később egy hangulatos kis antikváriumba tévedtünk, naná hogy a biciklis térképek szúrtak szemet elsőként. Egy szó mint száz: azt éreztük, hogy a sors csöppet sem könnyíti meg az amúgy is fájdalmas szakítást. Ebben a felkavart lelkiállapotban tértünk be a Széchenyi téren álló művelődési házba, ahol a recepción prospektusok sokasága várt ránk, ám mind közül a legérdekesebbet már az első pillanatban sikerült kiszúrni: kerékpár-történeti kiállítás az alig pár kilométerre fekvő Kismartonban. Ezen a ponton éreztük azt, hogy a végzetünket nem tudjuk elkerülni. Elhatároztuk, hogy másnap ellátogatunk a múzeumba.

Kismarton (vagy ha éppen úgy tetszik: Eisenstadt) Soprontól északra, Ausztriában található. A település nagyon csicsás, olyan tipikusan  osztrák: minden az élére állítva, már-már kellemetlenül steril. A város legnagyobb nevezetessége egyértelműen az Eszterházy-kastély, de nem szabad arról sem megfeledkezni (főleg a zenekedvelőknek),  hogy itt helyezték végső nyughelyére Joseph Haydnt is.

Kismarton autóval könnyen megközelíthető Sopron felől, de arra azért nem árt odafigyelni, hogy véletlenül se hajts fel a fizetős útszakaszra, ha nem váltottál matricát... tapasztalatból mondom. Mi ugyan utólag vettük észre, hogy jogosulatlanul vettük igénybe a szolgáltatást, de hatvan nap elteltével is örömmel nyugtáztuk, hogy nem érkezett sárga csekk. Nem rég tudtuk meg ismerőstől, hogy állítólag ez az osztrák hozzáállás. Az első kihágásért nem büntetnek, feltételezvén, hogy csupán tévedésből szegtél szabályt, csak a második alkalommal bírságolnak. Szóval így is lehet csinálni. Mi a haza mentalitáshoz vagyunk szokva: "jön a bünti, bamm-bamm", hogy egy klasszikust idézzek.

Hétvégén a parkolás ingyenes az egész városban, a kastély környéke pedig bőven biztosít lehetőséget arra, hogy a közelben tudd hagyni a kocsidat. Mi először a kastélyparkban sétáltunk egy hatalmasat, majd a kerékpár-történeti kiállítást céloztuk meg. Meglepetésünkre a belépő nevetségesen olcsó volt, tényleg pár eurót kértek csak, ráadásul ilyen-olyan kedvezményeket is igénybe lehetett venni. A jegyvásárláskor próbáltuk kézzel-lábbal és  némi megkapott némettudással elmagyarázni, hogy mégis melyik kiállításra milyen belépőket kérünk, mire a recepciós magyarul kérdezett vissza: "Szóval akkor mit is akartok tulajdonképpen?" Na, ez az igazi kritika!

A történelmi kétkerekűekről és a többi szépségről készült fényképek itt láthatóak: