Sokat gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán megnyilvánuljak-e a trianoni békediktátummal kapcsolatban, annak ratifikálásának 100. évfordulóján. Ódzkodásom oka, hogy iszonyat nehéz erről ma Magyarországon politikai fröcsögés nélkül beszélni (mint ahogy általában bármiről). Ez nem célom. Viszont a hallgatás sem. Mert Trianon nekem is fáj. Sőt, egyre jobban fáj. Minél több kiránduláson veszek részt ezeken az elcsatolt vidékeken, minél több külhoni magyarral ismerkedem meg, minél inkább tisztába kerülök az ő sorstragédiájukkal, annál érzékenyebb leszek a téma iránt. Mert illik tudni az adatokat, a számokat, még fontosabb ezekről beszélni, érvelni, vitázni, feldolgozni... de semmi sem pótolhatja azt az élményt, amikor saját magad tudod átélni a nemzet gyászát.
E gondolatmenet alapján válogattam a túrázós fényképeim között, felidézve azokat a momentumokat, amikor belső utazásra is indultam a történelmi Magyarországra.
Őrvidék
Léka
Kismarton
Felvidék
Pozsony 
Komárom
Párkány
Besztercebánya 
Ótátrafüred
Késmárk
Erdély
Nagyvárad
Bihari-hegység
Nagyszalonta
Kisjenő
Kürtös
Temesvár
Nagyszentmiklós
Délvidék
Vaskapu-szoros
Nagykikinda
Nagybecskerek
Óbecse
Újvidék 
Magyarkanizsa 
Zenta
Palics
Szabadka
