Vissza a jövőbe! Vagy inkább előre a múltba? Igen, talán inkább ez utóbbi a megfelelő vezérfonala a mostani írásomnak, melyben egy újabb TOP 10-es lista kerül terítékre. Nem is olyan régen azokat a 2019-es kalandokat summáztam, melyekről már elkészültek az élményvideók, és meg is tekinthetőek a csatornámon. A korábbi évek logikája szerint most valami olyasfajta bejegyzésnek kellene következnie, amiben a 2020-ra vonatkozó terveimet, (neadjisten) újévi fogadalmaimat taglalom. Ezzel szemben a mostanit gyakorlatilag egy érdeklődés felkeltő (illetve reményeim szerint inkább fenntartó) szösszenetnek szánom, és azokról a kirándulásokról fogok impressziókat megosztani, melyek 2019-ben történtek, de csak 2020-ban öltenek YouTube-kompatibilis alakot. Szóval nézzük: milyen tartalmak várhatóak idén a „miért ne”-filozófia szellemében!
10. A megunhatatlan Mártély
Idén lesz 10 éve, hogy Szegeden élek, és higgyétek el: ennyi idő alatt bőven volt alkalmam a nyeregben ülve bebarangolni keresztül-kasul egész Csongrád megyét. Volt, ahol többször is megfordultam, de talán egyetlen kirándulóhely sem került annyiszor terítékre, mint a varázslatos, valamikori művésztelep: Mártély. Az iskolásoknak is szerveztem ide egy szezonzáró bringatúrát az óév szeptemberében, hiszen a Tisza ezen holtága egyértelműen ősszel mutatja a legszebb arcát. Igaz ugyan, hogy a strandoláshoz már nem volt elég meleg, viszont annál jobban esett a 30 kilométernyi monoton tekerés után egy kis séta a lápvilágon keresztülvezető, cölöpökre épült tanösvényen. Hazaúton pedig – már csak a hagyomány miatt is, ám teljesen indokoltan – magamután kötöttem az egyik tanítványom bicaját két kerékpárlakattal (!), így vontattam vissza majdnem egészen Szegedig.
9. Kezdésnek nem rossz!
Pont pár mondattal ezelőtt fejtettem ki, mennyire alaposan feltérképeztem kerékpáron Szeged széles értelemben vett környékét, azonban itt kell megvalljam: a Mórahalomtól délre eső részek sokáig fekete foltot képeztek. Pontosan 2019 októberéig, amikor is az 55-ös út mentén Bajának vettem az irányt, majd egy ponton letértem Kelebia felé. Nem pusztán passzióból választottam ezt az egyébként számomra meglepően sok szépséget tartogató határmenti települést, ugyanis Áfonya barátom itt csatlakozott hozzám, hogy a folytatásban Bácsbokodon keresztül érjük el éjszakai szálláshelyünket, Dávodot. Mindez egy háromnapos mecseki mókázás első felvonása volt, de ahogy az alcímben is megfogalmaztam: kezdésnek nem rossz!
8. Mozdony? Parádé!
Nem ez volt az első alkalom, hogy részt vettem a hagyományosan minden év szeptemberében megrendezésre került békéscsabai mozdonyparádén, viszont az első, amikor még nálam is szakavatottabb fajtársakkal érkeztem. A sors kegyességének is tekinthetjük, hogy ennyi vasútmániákus jár abba az iskolába, ahol tanítok, és igencsak érett már a dolog, hogy egyszer testületileg megmozduljunk valahova. Nos, erre a nevezetes programra sikerült összegereblyézni a bandát, ami maximálisan beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Rengeteg fényképet és videót készítettünk a laikusok számára is érdekes öreg vasakról, miközben tanítványaim fantáziaország összes állomását bejárták a mozdonyok vezetőállásában ülve. Olybá tűnt: a valóságban is képesek lennének beindítani egy-egy gépet.
7. A magyar Svájc
Áfonya jól megmosolyogta… mit szépítem: kiröhögte, mikor elmondtam neki, hogy valahol a magyar Svájcként hivatkoznak arra a mecseki vidékre, ahol 2019 októberében túráztunk. Persze elhiszem, hogy aki az Alpokba is rendszeres visszatérő, az nehezen találja meg a párhuzamot a két hegység hangulata között. Én mindenesetre érteni véltem, mi ihlette ezt az elnevezést. Orfű egyébként is régóta szerepelt a bakancslistámon, úgyhogy nagyon hálás voltam, hogy kipipálhattam, a nap végiéig pedig – ahogy mondani szokás – bejártuk Tolnát-Baranyát, hogy aztán a halászlé (egyik) fővárosában, Baján zárjuk a háromnapos, szintezésektől sem mentes kóborlást.
6. Svájcnak nem Svájc, de ízig-vérig magyar!
Nehezén magyarként objektíven beszámolni egy Erdélyben tett kirándulásról, erre legkésőbb 1920-ban veszettük el az esélyt, és a lehetőségek azóta sem javultak. Természetesen 2019 augusztusában sem tudtam egyszerű turistaként végigmenni Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy éppen Szovátán. Egyfolytában az óhazára és a történelmi múltra vonatkozó emlékeket kerestem, hol több, hol kevesebb sikerrel. Számomra külön öröm volt, hogy a mögöttünk hagyott naptári évben eljuthattam először Temesvárra, majd Nagyváradra, a nyár végén pedig a Keleti-Kárpátok szívéig hatolhattam, ráadásul mindezt munkaköri kötelességemnek eleget téve. A kötelező értekezletek és reprezentatív programok között azért volt bőven szabadidő is, ilyenkor nem voltam rest videóra rögzíteni a benyomásaimat.
5. Toplistás panoráma
Hogy az előző témából vezessem fel a mostanit: Trianonnal a hegyeink túlnyomó részét elcsatolták tőlünk, így a megmaradtakat alaposan meg kell becsüljük. A veszteségekért semmi sem kárpótolhat, de azért érdemes megemlíteni, hogy még mindig maradtak fenséges kilátással szolgáló vidékek az országban, ilyen például a Pécs fölött található Zsongor-kő. Évivel 2019 novemberében (bár az időjárás inkább májusra hajazott) másztuk meg a Jakab-hegyet, ahol előbb egy középkori kolostorromot csodáltunk meg, majd ennek a toplistát natúrerkélynek a peremére léptünk ki. Ezért a panorámáért érdemes pár percre leküzdeni a tériszonyt.
4. Már megint a Mecsek!
Hogy miért ne abajgassuk a rókákat Baranya dél-keleti szegletében? Hát mert több is veszett Mohácsnál! Ez csak egy azokból a viccekből, amikben osztályrészem volt azon a napon, amikor Áfonyával Dávodról indulva egészen a Nyugati-Mecsekig tekertünk. Igen kedves Olvasó, 2019-ben bőven kijutott nekem a Mecsekből, de egyáltalán nem bánom, mivel kétszer nem láttam ugyanazt. Ezalkalommal a pécsváradi vár, a Cigány-hegy megmászása és egy kellemes termálfürdőzés várt ránk Magyarhertelenden, azonban mindezt megelőzte természetszerűleg egy dunai átkelés Mohácsnál. Ez a városka is tartogatott számunkra bőven meglepetést annak ellenére, hogy nem busójáráskor látogattuk meg. Kellően tartalmas kirándulás volt, nem véletlen, hogy a háromnapos csavargásunkból ezt tettem a legelőkelőbb helyre.
1-3. Melyik ujjamba harapjak?
Nyugodtan vessetek meg érte, de nem tudom a dobogós helyezéseket igazságosan elosztani. A 2018-as nyári bringás-evezős táborok ugyanis annyira jól sikerültek, hogy egy évvel később nem kettő, hanem három turnust is meghirdettünk, hogy több gyereket tudjunk bevonni a Körösök-vidékének szépségeibe. Megjegyzem: a rendelkezésre álló mintegy 60 hely így is 48 órán belül betelt. Egy szó mint száz, az óév nyarán már három alkalommal is bejárhattam töviről-hegyire Békés megyét. Azonban a társaság és az útvonal szinte minden alkalommal más és más volt, és mindegyik a maga nemében volt különleges és emlékezetes, tehát ostobaságnak tartanám ezek között rangsort állítani. Ha elkészül a filmes élménybeszámoló (amire reményeim szerint már nem kell olyan sokat várni), majd a néző felállítja a maga igazságát, addig viszont legyen annyi elég, hogy 2020-ban sem szeretnénk kihagyni ezt a páratlan, nomádkodástól átitatott vándortábort.
Várhatóan ezeknek a kirándulásoknak a beszámolói fognak felkerülni a csatornámra 2020-ban. És hogy mik tervek az újévre? Milyen tartalmakat fogok feltölteni majd 2021-ben? Őszintén szólva, az előző évek is csak abban erősítettek meg, hogy kár is előre ezen gondolkodni, mert az élet úgyis mindig hoz valami váratlant, ami sokszor jobb is, mint az, amit erőltetetten szerveznék. Idén is csak annyit kívánok, hogy nyáron legyen Évivel egy összefüggő, közös kirándulásunk (per pillanat Győr környékében gondolkodunk, de még addig bármi lehet), jöjjön össze most is a mindig kiváló vándortáborozás a gyerekekkel, és az őszi szüneti Áfonyás csavargás tradíciója is erősödjön, teszem azt egy nógrádi epizóddal.
És hogy álljon itt egy fogadalom is: az új évben arra szántam el magam, hogy az élményeimet sokkal mélyebben fogom átélni. Arra lettem figyelmes, hogy a fényképek és a videók éppen hogy torzítják az emlékeket, sokszor azon kaptam magam, hogy egy-egy túrából csak azt tudom felidézni, ami a merevlemezen is rajta van. Ezen szeretnék most változtatni, ami persze hatással lesz a blogomra, vlogomra is egyaránt. Nyilván ritkábban, kilóra is kevesebb tartalommal fogok jelentkezni, előtérbe fog kerülni a Carpe diem-sorozat, ahol tényleg csak pár perces, impresszió jellegű jeleneteket fogok megosztani, és valamelyest visszatérek a mostanában elhanyagolt írott formulához is. Remélem, elnézitek nekem ezt a fajta önzőségemet. Én magam abban bízok, hogy igazolódik majd: a kevesebb néha több. És persze a válasz továbbra is mindenre az, hogy miért ne!
