A mecseki láthatatlanok. Megmondom őszintén, amikor először hallottam ezt a sztorit, történelem tanár létemre nagyon elszégyeltem magam, hogy még nem ismertem. Ezt az érzést először kollégáim hasonló reakciói enyhítették, majd szép lassan világossá vált, hogy egy teljesen háttérbe szorított históriáról van szó. Pedig minél jobban beleástam magam az analóg és digitális források tömkelegébe, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy méltatlan ez a népszerűtlenség.

Tudom, ez most amolyan "bezzegezős" duma, de meggyőződésem, hogy nálunk nyugatabbra legalább egy rakat regény és minimum egy egész estés mozi készült volna ebben a témában. Mi 62 évvel az események után is csupán egy képregényt és egy dokumentumfilmet tudunk felmutatni (nem ledegradálva ezeket a műfajokat). Talán éppen ezek a tények adták adták a plusz motivációt kolléganőmnek és nekem, hogy szervezzünk egy emléktúrát a legkitartóbb hősök tiszteletére. Irány a Mecsek!

Lelkesedésünkről árulkodik, hogy a burjánzó vírusok és a sokak által már hűvösnek ítéltetett időjárás ellenére 37-en csatlakoztak a meghirdetett programhoz, így alig maradt ülőhely a megrendelt különbuszon. Szegedről egy bajai pihenővel együtt is két és fél óra alatt megérkeztünk a festői szépségű üdülőfaluba, Óbányára. Innen indultunk egy 15 kilométeres körtúrára a Keleti-Mecsekbe.

Nem győzzük hangsúlyozni kirándulásunk gesztusértékét. Ha esszenciális emléktúrát szerettünk volna tartani, akkor nyilvánvalóan Pécsről indultunk volna a Tettye és a Dömörkapu érintésével, majd csak a Belső-Mecsek után tértünk volna át arra a vidékre, amit végül is bebarangoltunk. Nyilván a rendelkezésre álló idő és az anyagi források végessége korlátokat szabott. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy át tudtuk élni a mecseki láthatatlanok szellemiségét. Elképzeltük, milyen lehetett hetekig az erdőben bujkálni, milyen lehetett menekülni az ellenség elől, milyen lehetett mélyen hinni abban, hogy mindezzel valami jó ügyet szolgálunk. Mekkora különbség, hogy minket a kijelölt helyen várt a busz, ami egyenesen az otthon melegébe röpített, mintegy jutalomként a kitartásunkért. Az 1956-os Pécs környéki szabadságharcosokról nem csak a kortársak, hanem szemlátomást az utókor is megfeledkezett. Az üdítő kivételeknek ezúton is tisztelet!

Abszolút érthető, hogy 1956-ról a közvéleménynek leginkább a budapesti események jutnak eszébe. Valójában az én figyelmemet is egy kiváló internetes cikk hívta fel, hogy a fővároson kívül is mennyit tettek a magyarok a szabadság ügyéért. Bízunk benne, hogy kirándulásunk, hogy a hozzá kapcsolódó kisfilmünk is méltó a mecseki láthatatlanok emlékéhez.