Először a 67-esen láttam Budapest első 100%-ban alacsonypadlós - vagy ahogy én a dallamcsengője után elkereszteltem: csilingelős - buszát. Nem sokkal később a 26-oson már utaztam is vele, igaz, eléggé kellemetlen emlék maradt, annyira nyomorogtunk a Margitszigetről hazaigyekvő tömeggel a fülledt, kiszellőztethetetlen járművön. Ekkor még nem tudtam, de örülhettünk, hogy nem gyulladt ki.
A 2000-es évek elején jártunk, amikor még egyáltalán nem volt szokás több típussal kiadni egy vonalat, így a frissen állományba vett 412-esek mindig ugyanott fordultak elő. Ezek jellemzően forgalmas, sűrű és intenzív utascserét igénylő vonalak voltak, mint amilyen a régi 4-es, vagy az egykori 78-as. Na, ha a 412-es valamire nem volt alkalmas, az a sűrű és intenzív utascsere lebonyolítása, így a heringparty-élmény minden utazás során borítékolható volt. A BKV ezen szervezési hibája alapvetően meghatározta a típushoz fűződő rossz viszonyomat, melyen már az sem tudott sokat segíteni, hogy a 2008-as nagy hálózat-átalakítás során alaposan szétszórták őket szerte Budapesten, jobbára külvárosi részeken.
Ekkor kerültek nagyjából a helyükre ezek a buszok, viszont sajnos már eléggé leharcolt állapotban. Viszont sok helyütt még mindig ezek a gépek nyújtották az egyedüli alacsonypadlós szolgáltatást, amit a menetrendekben külön jelöltek. Én is rendszeresen informálódtam, mikor várható 412-es azon a vonalon, amerre vitt az utam, pontosan azért, hogy tudatosan elkerülhessem. Bizony, képes voltam inkább korábbi járathoz kimenni, hogy megússzam a 412-est. Teszem gyorsan hozzá, hogy a másik alternatíva ekkor még a 200-as Ikarus volt. Azt hiszem, jelen sorok olvasói közül sokan megértik attitűdömet.
2025 decemberének végén fordult a kocka. Ismét a 412-es indulását keresem a menetrendben, de most éppen azért, hogy elkaphassam. A vonal ezúttal is a 67-es, ahol anno először láttam hivatásforgalomban. És - minden bizonnyal - egyben utoljára is. A típus ugyanis búcsúzik a főváros utcáitól, és bár tényleg nem volt a szívem csücske, mégiscsak ezek voltak a legendás Ikarus utolsó képviselői, ami miatt most azt érzem, hogy űrt fognak hagyni maguk után. Egy korszak zárul le Budapest történelmében.
A 2000-es évek elején jártunk, amikor még egyáltalán nem volt szokás több típussal kiadni egy vonalat, így a frissen állományba vett 412-esek mindig ugyanott fordultak elő. Ezek jellemzően forgalmas, sűrű és intenzív utascserét igénylő vonalak voltak, mint amilyen a régi 4-es, vagy az egykori 78-as. Na, ha a 412-es valamire nem volt alkalmas, az a sűrű és intenzív utascsere lebonyolítása, így a heringparty-élmény minden utazás során borítékolható volt. A BKV ezen szervezési hibája alapvetően meghatározta a típushoz fűződő rossz viszonyomat, melyen már az sem tudott sokat segíteni, hogy a 2008-as nagy hálózat-átalakítás során alaposan szétszórták őket szerte Budapesten, jobbára külvárosi részeken.
Ekkor kerültek nagyjából a helyükre ezek a buszok, viszont sajnos már eléggé leharcolt állapotban. Viszont sok helyütt még mindig ezek a gépek nyújtották az egyedüli alacsonypadlós szolgáltatást, amit a menetrendekben külön jelöltek. Én is rendszeresen informálódtam, mikor várható 412-es azon a vonalon, amerre vitt az utam, pontosan azért, hogy tudatosan elkerülhessem. Bizony, képes voltam inkább korábbi járathoz kimenni, hogy megússzam a 412-est. Teszem gyorsan hozzá, hogy a másik alternatíva ekkor még a 200-as Ikarus volt. Azt hiszem, jelen sorok olvasói közül sokan megértik attitűdömet.
2025 decemberének végén fordult a kocka. Ismét a 412-es indulását keresem a menetrendben, de most éppen azért, hogy elkaphassam. A vonal ezúttal is a 67-es, ahol anno először láttam hivatásforgalomban. És - minden bizonnyal - egyben utoljára is. A típus ugyanis búcsúzik a főváros utcáitól, és bár tényleg nem volt a szívem csücske, mégiscsak ezek voltak a legendás Ikarus utolsó képviselői, ami miatt most azt érzem, hogy űrt fognak hagyni maguk után. Egy korszak zárul le Budapest történelmében.
A SZOCPOLOS IKARUS
Szegény édesanyám nagyjából úgy viszonyulhat fiai (mind a négy) buszmániájához, mint ahogyan a les-szabályhoz. Tudja, és elfogadja, hogy van ilyen, de megérteni soha nem lesz képes. Ennek ellenére azért rendszeresen megtaláljuk a témával, amit váltakozó lelkesedéssel fogad. Az Ikarus 412-esek napirenden lévő végső búcsújának apropóján például nem álltam meg, hogy ne idézzem fel vele a típushoz fűződő első emlékemet. Merthogy ő is velem volt.
Szegény édesanyám nagyjából úgy viszonyulhat fiai (mind a négy) buszmániájához, mint ahogyan a les-szabályhoz. Tudja, és elfogadja, hogy van ilyen, de megérteni soha nem lesz képes. Ennek ellenére azért rendszeresen megtaláljuk a témával, amit váltakozó lelkesedéssel fogad. Az Ikarus 412-esek napirenden lévő végső búcsújának apropóján például nem álltam meg, hogy ne idézzem fel vele a típushoz fűződő első emlékemet. Merthogy ő is velem volt.
2000 nyara lehetett, ha jól sejtem, az viszont egészen bizonyos, hogy a Halas utcai megállóban vártuk mi ketten a Bosnyák tér felé közlekedő 77-est (a mai 277-es jogelődjét). Az nem volt meglepetés, hogy a szintén ugyanarra járó 67-es jött előbb, sőt, gyakran előfordult, hogy elment kettő is, mire megjelent a mi buszunk. A 67-es akkor még kimondottan sűrű járatnak számított. Annál meghökkentőbb volt ellenben, hogy a viszonylaton egy számomra teljesen ismeretlen típus teljesített szolgálatot. Abban a kőbányai buszmegállóban állt meg először előttem a 412-es.
Szóval ezt a momentumot idéztem fel a minap édesanyámmal, aki persze semmire se emlékezett ebből. Miért is maradt volna meg neki, aki számára busz és busz között nincs különbség?! Hát azért, mert ez volt Budapest első alacsonypadlós konstrukciója, amit még ő, laikusként is azonnal kiszúrt ott a Halas utcában. 25 évvel később az orra alá dörgöltem hangos felháborodását, melynek fültanúja voltam, miszerint pont most jelennek meg az ilyen járművek, ahol nincs semmi lépcső, amikor már nem kell nekünk babakocsival felszállni. Ez az anekdota annak ismeretében vicces, hogy 2006-ban és 2009-ben még született két testvérem. Ebből a kis buszos emlékből világosan látszik, hogy ők 2000-ben még nem szerepeltek szüleim tervei között.
"Annyira megtetszettek azok az új, alacsonypadlós Ikarusok, hogy apáddal úgy döntöttünk, vállalunk még két gyereket." Ezt a magyarázatot kaptam édesanyámtól 2025-ben. És bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy tényleg így történt, attól még a buszmániákus lelkemnek szimpatikus ez az okfejtés. Az Ikarus, mint népesség befolyásoló tényező! Hát, ezek szerint nálunk a 412-es nagyobbat futott, mint a szocpol! Isten áldja!
