Provokálnak, azt hiszem, érthető okokból, hogy foglaljak állást sisak-kérdésben. Bevallom őszintén, nem olvastam a kerékpáros szövetség elnökének azt a bizonyos nagy port kavart nyilatkozatát, így arra nem áll módomban reflektálni, csupán az alapfelvetéshez kanyarodnék vissza: legyen-e kötelező a sisakviselés kerékpáron?
Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok az a "túlizgulós" típus, szeretek abból kiindulni, hogy úgysem lesz semmi baj. Vagy ha mégis lesz, akkor sem akkora, hogy ne lehessen azt orvosolni. Hiszen vannak olyan szituációk, amikor az élmény nagyszerűsége aránytalanul nagyobb, ha vállalunk egy kis kockázatot.
Testnevelőként és edzőként is az a tapasztalatom, hogy a vonzás törvénye működik: minél több a biztosíték, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valami történni fog. Pályám elején volt egy eset, nyolcadikos órámon svéd szekrényről svéd szekrényre kellett gyűrűn átlendülni az akadálypálya egyik állomásaként. Termesztésen gondoltam ennek a feladatnak a baleseti kockázatára is, ezért a szekrények közé elhelyeztem két réteg tornaszőnyeget. Majd az óra megkezdése előtt közvetlen, egy hirtelen gondolattól vezérelve még egyet. Úgy voltam vele, hogy itt akárki, akármekkorát eshet, nem tudja beütni magát. Aha! Az egyik leányzó elszámította magát, vagy csak simán elbizonytalanodott lendületszerzés közben, és úgy döntött, hogy a köztudottan gyilkos természetű svéd szekrény helyett inkább lehuppan a szőnyegre. Tudatos, és szépen kivitelezett mozdulat volt, telitalpra érkezéssel. Sípcsont törés lett a vége. A mai napig nem találok józan magyarázatot az esetre, biztos vagyok benne, hogy orvosi okai is voltak annak, hogy ez lett a végkimenetel. Nyilván az iskola vezetősége nem dicsért meg, ők laikusként leginkább az unortodox kalandpályámban látták az alapvető hibát. Azonban rutinos, sokat látott tesis kollégám négyszemközt megmondta a frankót: szerinte egész egyszerűen túl biztosítottam a feladatot. A komoly baleset elkerüléséhez elég lett volna akár egy réteg szőnyeg is, viszont a hárommal teremtettem egy olyan hamis biztonságérzetet, amivel nem csak magammal, hanem a diáksággal is elhitettem, hogy itt nem eshet semmi baj. Az a kislány is valószínűleg máshogy ugrik, máshogy feszíti meg az izmait és máshogy fog talajt, ha tisztában van vele, hogy egy kicsit akár meg is ütheti magát. Az azóta szerzett tapasztalataim abszolút megerősítik ezt az elméletet.
Mit akarok mindezzel mondani? Csupán annyit, hogy tényleg nem lehet azzal vádolni , hogy a túlzó és felesleges óvintézkedések híve lennék. És akkor itt és most fektessük le: a sisakviselés nem az!
Ami azt illeti, már életem első nagy túráján megkaptam a leckét: a csoportból az egyik felnőtt elkapta a padkát, bukott. Egy nyílt sebbel a feje búbján fejezte be az etapot, felfogás kérdése, hogy pechére vagy éppen szerencséjére. Mindenesetre tény, hogy nem volt rajta sisak. Talán mondanom sem kell, hogy az a nap volt számára az utolsó ilyen alkalom.
Az azóta eltelt 17 évben kilométerek tízezereit hagytam a hátam mögött, lekopogom, komoly baleset nélkül. Oké, egy-két perec azért volt, de a sürgősségire legfeljebb látogatóként mentem. És - ha már témánál vagyunk - a sisakjaim is mindig kiszolgálták a szavatossági idejüket, legyeken és darazsakon kívül nem sok mindennek ütöttem őket oda. Ugyannakkor el kell mondanom, hogy tanúja voltam számos eseménynek, amikor éppen ez a fajta tökfödő mentette meg a kerékpárost komolyabb sérüléstől, és szent meggyőződésem, hogy egyikük konkrétan az életét köszönheti neki. Többek között ezek azok élmények, amik miatt teljes mellszélességgel a sisak viselése mellett kampányolok.
Persze ismerem a mások által hangoztatott közkeletű aggályokat: télen-nyáron kényelmetlen hordani, ha ott kell hagyni a biciklit valahol, akkor magunkkal kell cipelni, és amúgy is, tönkre teszi a frizurát. Először is: nyáron örülök, ha árnyékol, télen meg, ha plusz réteget képez a sportsapkán felül. Egy jól beállított, személyre szabott sisak szerintem nem kényelmetlen. Másodszor: föl lehet csatolni táskára vagy akár övre is, így nem kell kézben vinni. Egyébként rövid távokon, például ha beugrok egy boltba, le sem veszem, maximum kicsatolom. Ha pedig ezek közül egyik sem opció, hát - kövezzetek meg érte - rajta hagyom a biciklimen. Elárulom, eddig mindig megvárt, még az ózdi Lidl-nél is, pedig ott tényleg úgy voltam vele, hogy legfeljebb veszek helyben egy másikat. A frizurás kérdéshez nem tudok hozzászólni, ilyen szempontból nincsen túl magasan az igényszintem. Elfogadom, hogy másnak meg igen, és hogy számára kompromisszumot jelent a sisak viselése, de véleményem szerint ennyit igazán megér a koponyánk védelme.
Számomra a bukósisak nem csak egy védő felszerelés. Az öltözékem, és úgy általában az identitásom része, ezért - ritka kivételektől eltekintve - mindig viselem. Erre tanított az élet, és erre nevelem a lányomat is, aki ugyan csak két éves lesz, de már most szóvá teszi, ha valamelyikünk sisak nélkül indulna el biciklizni.
Hogy van-e értelme bevezetni, és betartható-e az általános kötelező sisakviselés, legalábbis szkepticizmussal tölt el. Fütyköspuszta alsón hiába is várnánk el Mari nénitől, hogy a piacra menet főkötőn kívül mást is a fejére nyomjon. Egyrészt mert úgysem venné fel, másrészt meg senki nem kérné rajta számon, minthogy a már érvényben lévő egyéb kötelező kerékpáros felszerelést sem, mint amilyen például az első és hátsó világítás. Ezzel együtt szerintem zászlóra tűzhető cél lehetne, hogy lakott területen kívül kötelező legyen sisakot viselni. Úgy gondolom, hogy az országútra merészkedők jó része nem 1-2 kilométeres távban utazik, tehát nekik pusztán matematikai alapon magasabb rizikóval kell számolniuk, mint annak, aki csak leugrik a trafikba. Arról nem beszélve, hogy jelen útviszonok és a magyar közlekedési morál mellett, aki a 90-nel (haha, inkább 100-110-zel) repesztő autók és kamionok közé merészkedik, annak az a minimum, hogy védi az agyvelejét. Viszont ha el szeretnénk érni, hogy 20-30-50 év múlva Mari néninek magától jusson eszébe felvenni azt a kurva sisakot, akkor is, ha csak a piacra megy meg vissza, akkor a kis Marikában még most kell kialakítani ennek az igényét. Ezért 18 év alatt valóban kötelezővé tenném a sisakviselést, függetlenül attól, hogy az illető lakott területen kívül vagy belül teker.
Véleményem szerint, akinek van egy kis esze, az eddig is vigyázott rá. Egyébként a forradalmi szabályok bevezetése helyett sokkal inkább az oktatásban látnám a kerékpározás mikéntjét Magyarországon. Revolúció helyett edukáció. De ez már igazából egy másik téma. Ha kiprovokáljátok, akkor egyszer ezt is kifejtem.
Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok az a "túlizgulós" típus, szeretek abból kiindulni, hogy úgysem lesz semmi baj. Vagy ha mégis lesz, akkor sem akkora, hogy ne lehessen azt orvosolni. Hiszen vannak olyan szituációk, amikor az élmény nagyszerűsége aránytalanul nagyobb, ha vállalunk egy kis kockázatot.
Testnevelőként és edzőként is az a tapasztalatom, hogy a vonzás törvénye működik: minél több a biztosíték, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valami történni fog. Pályám elején volt egy eset, nyolcadikos órámon svéd szekrényről svéd szekrényre kellett gyűrűn átlendülni az akadálypálya egyik állomásaként. Termesztésen gondoltam ennek a feladatnak a baleseti kockázatára is, ezért a szekrények közé elhelyeztem két réteg tornaszőnyeget. Majd az óra megkezdése előtt közvetlen, egy hirtelen gondolattól vezérelve még egyet. Úgy voltam vele, hogy itt akárki, akármekkorát eshet, nem tudja beütni magát. Aha! Az egyik leányzó elszámította magát, vagy csak simán elbizonytalanodott lendületszerzés közben, és úgy döntött, hogy a köztudottan gyilkos természetű svéd szekrény helyett inkább lehuppan a szőnyegre. Tudatos, és szépen kivitelezett mozdulat volt, telitalpra érkezéssel. Sípcsont törés lett a vége. A mai napig nem találok józan magyarázatot az esetre, biztos vagyok benne, hogy orvosi okai is voltak annak, hogy ez lett a végkimenetel. Nyilván az iskola vezetősége nem dicsért meg, ők laikusként leginkább az unortodox kalandpályámban látták az alapvető hibát. Azonban rutinos, sokat látott tesis kollégám négyszemközt megmondta a frankót: szerinte egész egyszerűen túl biztosítottam a feladatot. A komoly baleset elkerüléséhez elég lett volna akár egy réteg szőnyeg is, viszont a hárommal teremtettem egy olyan hamis biztonságérzetet, amivel nem csak magammal, hanem a diáksággal is elhitettem, hogy itt nem eshet semmi baj. Az a kislány is valószínűleg máshogy ugrik, máshogy feszíti meg az izmait és máshogy fog talajt, ha tisztában van vele, hogy egy kicsit akár meg is ütheti magát. Az azóta szerzett tapasztalataim abszolút megerősítik ezt az elméletet.
Mit akarok mindezzel mondani? Csupán annyit, hogy tényleg nem lehet azzal vádolni , hogy a túlzó és felesleges óvintézkedések híve lennék. És akkor itt és most fektessük le: a sisakviselés nem az!
Ami azt illeti, már életem első nagy túráján megkaptam a leckét: a csoportból az egyik felnőtt elkapta a padkát, bukott. Egy nyílt sebbel a feje búbján fejezte be az etapot, felfogás kérdése, hogy pechére vagy éppen szerencséjére. Mindenesetre tény, hogy nem volt rajta sisak. Talán mondanom sem kell, hogy az a nap volt számára az utolsó ilyen alkalom.
Az azóta eltelt 17 évben kilométerek tízezereit hagytam a hátam mögött, lekopogom, komoly baleset nélkül. Oké, egy-két perec azért volt, de a sürgősségire legfeljebb látogatóként mentem. És - ha már témánál vagyunk - a sisakjaim is mindig kiszolgálták a szavatossági idejüket, legyeken és darazsakon kívül nem sok mindennek ütöttem őket oda. Ugyannakkor el kell mondanom, hogy tanúja voltam számos eseménynek, amikor éppen ez a fajta tökfödő mentette meg a kerékpárost komolyabb sérüléstől, és szent meggyőződésem, hogy egyikük konkrétan az életét köszönheti neki. Többek között ezek azok élmények, amik miatt teljes mellszélességgel a sisak viselése mellett kampányolok.
Persze ismerem a mások által hangoztatott közkeletű aggályokat: télen-nyáron kényelmetlen hordani, ha ott kell hagyni a biciklit valahol, akkor magunkkal kell cipelni, és amúgy is, tönkre teszi a frizurát. Először is: nyáron örülök, ha árnyékol, télen meg, ha plusz réteget képez a sportsapkán felül. Egy jól beállított, személyre szabott sisak szerintem nem kényelmetlen. Másodszor: föl lehet csatolni táskára vagy akár övre is, így nem kell kézben vinni. Egyébként rövid távokon, például ha beugrok egy boltba, le sem veszem, maximum kicsatolom. Ha pedig ezek közül egyik sem opció, hát - kövezzetek meg érte - rajta hagyom a biciklimen. Elárulom, eddig mindig megvárt, még az ózdi Lidl-nél is, pedig ott tényleg úgy voltam vele, hogy legfeljebb veszek helyben egy másikat. A frizurás kérdéshez nem tudok hozzászólni, ilyen szempontból nincsen túl magasan az igényszintem. Elfogadom, hogy másnak meg igen, és hogy számára kompromisszumot jelent a sisak viselése, de véleményem szerint ennyit igazán megér a koponyánk védelme.
Számomra a bukósisak nem csak egy védő felszerelés. Az öltözékem, és úgy általában az identitásom része, ezért - ritka kivételektől eltekintve - mindig viselem. Erre tanított az élet, és erre nevelem a lányomat is, aki ugyan csak két éves lesz, de már most szóvá teszi, ha valamelyikünk sisak nélkül indulna el biciklizni.
Hogy van-e értelme bevezetni, és betartható-e az általános kötelező sisakviselés, legalábbis szkepticizmussal tölt el. Fütyköspuszta alsón hiába is várnánk el Mari nénitől, hogy a piacra menet főkötőn kívül mást is a fejére nyomjon. Egyrészt mert úgysem venné fel, másrészt meg senki nem kérné rajta számon, minthogy a már érvényben lévő egyéb kötelező kerékpáros felszerelést sem, mint amilyen például az első és hátsó világítás. Ezzel együtt szerintem zászlóra tűzhető cél lehetne, hogy lakott területen kívül kötelező legyen sisakot viselni. Úgy gondolom, hogy az országútra merészkedők jó része nem 1-2 kilométeres távban utazik, tehát nekik pusztán matematikai alapon magasabb rizikóval kell számolniuk, mint annak, aki csak leugrik a trafikba. Arról nem beszélve, hogy jelen útviszonok és a magyar közlekedési morál mellett, aki a 90-nel (haha, inkább 100-110-zel) repesztő autók és kamionok közé merészkedik, annak az a minimum, hogy védi az agyvelejét. Viszont ha el szeretnénk érni, hogy 20-30-50 év múlva Mari néninek magától jusson eszébe felvenni azt a kurva sisakot, akkor is, ha csak a piacra megy meg vissza, akkor a kis Marikában még most kell kialakítani ennek az igényét. Ezért 18 év alatt valóban kötelezővé tenném a sisakviselést, függetlenül attól, hogy az illető lakott területen kívül vagy belül teker.
Véleményem szerint, akinek van egy kis esze, az eddig is vigyázott rá. Egyébként a forradalmi szabályok bevezetése helyett sokkal inkább az oktatásban látnám a kerékpározás mikéntjét Magyarországon. Revolúció helyett edukáció. De ez már igazából egy másik téma. Ha kiprovokáljátok, akkor egyszer ezt is kifejtem.
